Sokan szurkoltunk érted, amikor Barcelonába kerültél. Mi az oka, hogy nem ragadtál meg a katalánoknál?

A társaságot sem élveztem annyira Katalóniában, és az ottani futball sem igazán feküdt nekem. Nem volt annyi szabadságom a pályán, mint amennyire, úgy érzem, szükségem van. Folyamatosan egy-két érintővel kellett játszani, ez rendben is lett volna, de a labdavezetések például nem fértek bele. Ezenkívül a pályán a mozgásteremet is eléggé korlátozták.

Málagában többet alkothatsz?

Lényegesen. Itt a mentalitás is teljesen más, Andalúziában sokkal vidámabbak és szenvedélyesebbek az emberek. Jóval lazábban veszik a dolgokat, mint Katalóniában. A pályán persze nincs pardon, a futballt nagyon komolyan veszik, sőt, mondhatjuk, hogy errefelé sokkal keményebb a játék. A drukkerek is lényegesen vérmesebbek. Amikor először kimentem egy Barca-meccsre, azt hittem, színházban vagyok. Csöndben ültek az emberek, ha szép dolog volt, tapsoltak, de ennyi. Itt szurkolnak rendesen.

Ezek szerint nem bántad meg a váltást.

Egyáltalán nem. Mint említettem, el akartam jönni Barcelonából, itt lényegesen többet játszom, vezetjük a bajnokságot, tizennégy meccsen jutottam szóhoz, ebből tizenegyszer voltam kezdő. Ezenkívül még a juvenilben [az ifjúsági csapatban – a szerk.] volt három-négy mérkőzésem – mindegyik kezdőként −, és a Youth League-ben is számítottak rám. Az első félévben alapember voltam, remélem, tavasszal is az leszek. Itt a B csapatnál mindenki szeme előtt az lebeg, hogy bekerüljön a „nagyok” közé, én is azon dolgozom nap mint nap, hogy egyszer a spanyol élvonalban futballozzam.

Január elején egy napig az első csapattal edzettél. Mit éreztél, amikor szóltak, hogy most Kamenivel, Demíchelisszel, Camachóval vagy éppen az ex-barcás Sandróval fogsz gyakorolni?

Természetesen nagyon örültem, ugyanakkor izgultam is, hogy milyen lesz, hiszen ilyen szintű labdarúgókkal még soha nem edzettem. Ahogy beléptem az öltözőbe, láttam, mekkora tiszteletük van ezeknek a játékosoknak. Vérprofik, kőkeményen edzenek a pályán, a konditeremben, mindenhol. Mindegyiküknek nagyon komoly karaktere van, a nagycsapatba csak olyanok kerülhetnek be, akik mentálisan nagyon erősek. Camacho hozzáállása különösen tetszik, olyan, mint egy bika, ő a szellemi vezér.

Ismerős arc is volt a csapatban, hiszen ősszel a Youth League-ben annak a Javier Ontiverosnak az oldalán küzdöttél, aki hét meccsen lépett pályára az első ligában, ahol gólt is lőtt. A kortársak közül ő a követendő példa?

Mondhatjuk. Egyébként vele jóban vagyok, a B csapatban, az Atlético Malaguenóban is játszottunk együtt. Kicsit flúgos, az életben nagy mókamester, a pályán viszont ő is igazi profi. Hatalmas tehetség, néha leesik az állunk, hogy mit tud a labdával. Óriási önbizalma van, egyszer nyilatkozta is: neki teljesen mindegy, hogy a haverjaival az utcán vagy a Bernabéuban kilencvenezer ember előtt játszik. Én azért nem vagyok ennyire laza, de igyekszem átvenni ebből a mentalitásból, és felfogni a focit annak, ami: játéknak.