Óvári Zsolt nem csinált mást az idény során, mint a hobbijának élt, mikor a megye kettes csapattal foglalkozott. Óvári szerint a csapat játékban előrelépett, a kétesélyes bajnoki versenyt ugyan elbukta a Szárral szemben, de a fiúkra, különösen a bajnokság gólkirályára, Szabó Péterre egyáltalán nem lehetett panasz. Jövőre újra meg lehet próbálni a feljutást!
Mennyire vagy elégedett az idénnyel?
A megyei csapatunkkal a második helyen végeztünk. Közelebb voltunk az elsőhöz, mint a harmadikhoz. Már a bajnokság vége előtt négy fordulóval nyakunkba akaszthatták volna az ezüstérmet. Örülök, hogy a dobogóra léphettünk. A fiaink sokat dolgoztak, munka után is vállalták az edzést. Gratulálok nekik! Nagyon erősek voltunk végig a bajnokság alatt, de a Szár még nálunk is eredményesebb volt.
Az ősz vagy a tavasz sikerült jobban?
Nagyon szoros volt az ősz a megyei másodosztályban. Tavaszra két csapat maradt csak, a Szár és a Felcsút. A ki-ki meccset elveszítettük, de tavasszal több pontot szereztünk. Rangadókat nyertünk, legyőztük a harmadikat, a negyediket és a csoportunkban mi játszottuk a focit. Ezt több csapat is elismerte. A legtöbb gólt mi rúgtuk, százhúszat. Gólkirálya a csoportnak Szabó Péter! Úgy érzem, védekezésben kell továbblépnünk!
A megye kettes csapat vagy a kicsik mellett könnyebb dolgozni?
Foci csapataim olyan mint, a családom. Kicsi gyerekkel más a gond, más problémái vannak. A nagyokat egészen más motiválja. Mindig érdekel minden gyerekem! Az U13-as a szakmám, amit szeretek csinálni, a megyei csapat a hobbim.
Mennyire voltál leterhelt az idény alatt a "dupla-munkád során"?
Nem éreztem, hogy dupla-munkám lenne, mert öröm volt mindkét csapattal dolgozni. A kicsiknek öt edzésük volt, délutánonként és délelőtt nem volt edzésük, mint más akadémiai csapatoknak, ezt a két edzést én délután a megyei csapattal töltöttem. Rengeteget segített, hogy ezt a két feladatot el tudjam gördülékenyen látni, Hegedüs Béla! Köszönöm! Igaz, sok segítséget kaptam feleségemtől is, hogy a munkámra koncentrálhassak.
Kivel voltál elégedett? Ne a csapatod mondd, kérlek, inkább személy szerint emelj ki valakiket.
Az ezüstérem megszerzéséhez mindenki hozzátett! A megyei csapatból, gólkirályunkat, csapatkapitányunkat, Szabó Pétert szeretném megemlíteni. A bajnokság végén műtéte miatt már nem tudott játszani, de így is megőrizte helyét a góllövőlista élén! Gálos Zoli hiányát megéreztük, amikor megsérült és megműtötték, ekkor buktuk el a szári rangadót. Voltak, akik szorgalmasan jártak edzésre, de őket is megelőzte lelkesedésben, Dörner a kapus! Folytathatnám a sort és mindenkit kiemelhetnék valami miatt, de nem lenne elég erre a hely, így csak az marad hátra, hogy minden játékosomat megdicsérjem.
Hogy pihened ki magad?
Sokat fogok olvasni, szeretem a történelmi krimit. Történelem tanárként, talán ez nem is meglepő. Közben a pihenés alatt megműtik az orrsövényferdülésem.
|
|
|
|
Vissza a főoldalra




























