Az előző idényben ezüstérmet szerzett a Fejér megyei bajnokság másodosztályában a felcsúti futballcsapat, ennek tiszteletére ma fogadást tartott Felcsút polgármestere (és egyben akadémiánk elnöke), Mészáros Lőrinc a Polgármesteri Hivatalban.

A polgármester Mészáros László alpolgármesterrel együtt köszöntötte a szép sikert elért csapat tagjait, köztük az akadémiánkon is edzőként dolgozó Óvári Zsolt mestert, a csapat vezetőedzőjét, a csapat játékosaként az akadémián szintén edzősködő és nevelőtanári munkát is folytató Fóris Róbertet, és a csapat gólzsákját, a szintén a Puskás Akadémián dolgozó Szabó Pétert.
Mészáros Lőrinc mindenkinek megköszönte a tisztes helytállást és a jó eredményt, és elmondta, hogy a cél továbbra is a feljutás kiharcolása, amelyhez egyre közelebb kerül a felcsúti csapat.
"Nagyon jól esett, hogy gondoltak ránk polgármester úrék, és az elért második helyünk tiszteletére ünnepséget rendeztek a számunkra, köszönjük az ajándékokat, az ilyen rendezvények nagyban hozzájárulnak, hogy még összetartóbb csapattá váljunk, és a következő idényben még eggyel feljebb tudjunk lépni" - mondta Óvári Zsolt, a csapat edzője.
A strandszezonra tekintettel a keret minden tagja ajándék Puskás-törülközőt is kapott ajándékba, és bemutatták az új idényre készített mezeket is, egy piros és egy kék szerelést, amelyen mezszponzorként ott díszeleg "a világ kedvenc futballmagazinjának", a FourFourTwo-nak a logója is.


|
|
|
|
Vissza a főoldalra




























