megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
LK: Győzött a rutin

LK: Győzött a rutin

Két játékosunk is élete első felnőtt mérkőzését játszotta

Hazai pályán 2-0-ás (Jegyzőkönyv ITT) vereséget szenvedett csapatunk a  Ligakupa csoportkörének második fordulójában a Szigetszentmiklós ellen. Számtalan helyzetet dolgoztuk ki, de sajnos csak két kapufáig jutott az erősen megfiatalított csapatunk. Az első félidőben még tizenegyest hibáztak a vendégek, de a második játékrészben kétszer is eredményesek tudtak lenni. Jó hír, hogy keresztszalag-szakadása után Margitics Andor ismét pályára léphetett. Nagy örömünkre Margitics Andor ismét a pályán (Fotó: puskasakademia.hu/Takács József)

⏲ 2014-09-16

Napsütéses, meleg időben vette kezdetét a mérkőzés. Ahogy arra előre lehetett számítani, Benczés Miklós játéklehetőséget biztosított számos fiatalnak. A kezdőben helyet kapott Németh, Lorentz, Oldal, Papp és a hétvégén a Ferencvárosnak betaláló Sallai Roland is, sőt a második játékrészben beszállt Damásdi és Mészáros is, akik életükben először játszottak felnőtt labdarúgó mérkőzést.

Jobban kezdtük a találkozót, sokat járattuk a középpályán a labdát. Hosszabb ideig nem tudták birtokolni a játékszert a biztonságra játszó vendégek. Németh Eriket kerestük többször is a labdával. Volt, hogy Sallai indította ígéretesen a középpályáról, volt, hogy Oldal hozta nagy helyzetbe a jobb oldalon, de sajnos nem jött össze az eredményes befejezés. A jó kezdés után a félidő felénél kezdtük magunkra húzni a vendégeket, aminek egy kiharcolt büntető lett az eredménye. Szerencsénkre az SZTK játékosa a kapu fölé vágta a tizenegyest. A továbbiakban is mélységi indításokkal próbáltuk átjátszani az ellenfél védelmét, de vagy lesről indultunk, vagy jól érkeztek a védők. Az első játékrész végén még a vendégek próbálkoztak, de Kollega lövése elkerülte Hajdúch kapuját, félidőben 0-0.

A második játékrészt sokkal bátrabban kezdtük, több veszélyes támadást is vezettük. Először Harsányi veszélyeztetett a jobb oldalon, majd Sallai szöglete után Oldal bombázott közvetlen közelről a kapu fölé. A 60. perc környékén megélénkült a játék, itt is, ott is voltak helyzetek, de a gólszerzés továbbra sem sikerült. A 68. percben az SZTK került nagy helyzetbe, de a ziccert Hajdúch bravúrral szögletre tolta. Pár perccel később Kollega  egy furcsa szögletből megszerezte a vendégeknek a vezetést. Kis idővel később ígéretes akciót vezettünk, de Fabio a középen érkező Hudák Martin mögé adta a labdát. Tíz perccel a vége előtt kétszer is megszerezhettük volna az egyenlítő találatot, de sajnos csak a kapufáig jutottunk. A 84. percben Gohér próbálkozott jó harmincról, de a lövése kevéssel a kapu mellé szállt. A végjátékban folyamatos nyomás alatt tartottuk a vendégeket. Négy perccel a vége előtt Gohér átadásából Papp lövése ismét a kapufán csattant. Az intenzív letámadás miatt teljesen kinyíltunk hátul, amit eredményesen ki is használt az SZTK. Földi Máté lépett el a jobb oldalon, középre indult, majd véthetetlenül kilőtte a kapu jobb felső sarkát beállítva a 2-0-ás végeredményt.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15–ZTE FC  3–2
Várda Labdarúgó Akadémia–Puskás Akadémia U19  4–1
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U19  4–1