megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Hudák is bemutatkozott

Hudák is bemutatkozott

Újabb Puskás Akadémia növendék mutatkozott be az élvonalban. Hudák Martin a szombathelyi Haladás elleni mérkőzés hajrájában debütált az NB I-ben. Fiatal játékosunk ugyan csak pár percet töltött a pályán, mégis majdnem góllal vette ki a részét a csapat szombati sikeréből. Hudák második labdaérintése majdnem gól lett (Fotó: puskasakademia.hu/Takács József)

Első csapat

⏲ 2014-11-26

„Nagyon örültem a lehetőségnek. Nem tagadom, volt bennem egy kis izgalom amikor a mester szólt, hogy beállok, de örültem, hogy végre eljött az én időm. Teljesen más ez, mint amit az utánpótlás bajnokságokban eddig tapasztaltam. Elmondhatatlan érzés ilyen csodálatos környezetben felnőtt élvonalbeli találkozón játszani. Nagyon sajnálom, hogy nem a jobb lábamra vettem át Tischler Patrik indítását, fantasztikus lett volna góllal bemutatkozni. Az én dolgom most az, hogy kemény munkát végezzek minden edzésen, a többit majd meglátjuk. Bízom benne, hogy a jövőben további lehetőségeket kapok majd a bizonyításra.” – nyilatkozta Hudák Martin honlapunknak. 

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15–ZTE FC  3–2
Várda Labdarúgó Akadémia–Puskás Akadémia U19  4–1
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U19  4–1