leftbottom













KOLLÉGIUMI HÁZIREND
PEDAGÓGIAI PROGRAM
ETIKAI KÓDEX
KÖZZÉTÉTELI LISTA


Puskás-Suzuki Kupa
A Győri ETO és az Illés Akadémia lesz a legnagyobb ellenfél
2010. március 7.

Az Akadémia új korosztálya, Vincze István U15-ös csapata az ősszel kellemes meglepetést szerzett. A fiúk több új játékossal erősödtek és egy remek tavaszi meneteléssel megcélozhatják akár a bajnoki címet. Vincze István bizakodó.



- Hogy sikerült a felkészülés a tavaszi szezonra? – kérdezte a pfla.hu Vincze Istvánt, az U15-ös csapat edzőjét.
- Sajnos alaposan megtizedelt minket az influenza. Nem mondig tudtunk teljes létszámban részt venni az edzéseken. Arra törekedtünk, hogy idősebb csapatok ellen is gyakorolhassunk. Örülök, hogy ez sikerült.

- A sorsolás kedvező. Verhetőbb ellenfelekkel kezd a csapat.
- A Kozármisleny és a Paks ellen akarunk formába lendülni és a harmadik fordulóban már onmoly rangadót játszunk Szombathelyen, az Illés Akadémia csapatával. Előtte sem unatkozunk, amikor Székesfehérváron a NIKE-kupa selejtezőjén veszünk részt. Természetesen az a célunk, hogy a felcsúti országos döntőn szerepeljünk.

- Több játékos érkezett a csapathoz. Mi a véleménye az újakról?
- A Videotontól sikerült leigazolnunk Büki Baltazárt, aki eddig huszonkilenc gólt lőtt. Ő és a Tatabányáról szerződtetett, eddig tizenegy gólt szerző, Vincze Viktor a támadójátékunkat erősítheti. Sándor Tamás, Király Bence és Kis Nándor is hasznos csapattag lesz, ebben egészen biztos vagyok. Két fiatal, Bácsi Olivér és Zemplényi Tamás viszont már nem nálunk futballozik.

- Mivel lenne elégedett a bajnokság végén?
- Az Illés Akadémia és a Győri ETO a két legnagyobb ellenfelünk. A dobogós helyezés egyáltalán nem lenne meglepetés. Képesnek tartom a fiúkat, hogy megnyerjék a bajnokságot.  

 

                                                                                       A bajnokság állása

 


1.

Illés Akadémia-Haladás

15

13

0

2

72-10

39

2.

Puskás Akadémia

14

13

0

1

55-13

39

3.

Győri ETO

15

12

1

2

55-16

37

4.

Videoton FC

15

10

2

3

46-14

32

5.

Zalaegerszeg

15

8

2

5

24-15

26

6.

REAC

15

8

1

6

31-30

25

7.

Kaposvári Rákóczi

15

7

2

6

38-37

23

8.

Pécsi MFC

15

7

1

7

36-28

22

9.

Szekszárd

14

6

2

6

24-28

20

10.

TASK-Tatabánya

15

6

1

8

31-41

19

11.

Üstökös-Győr

15

5

1

9

22-37

16

12.

Sopron

15

4

4

7

22-36

16

13.

Láng FC

15

3

0

12

20-53

9

14.

Paksi FC

15

3

0

12

12-51

9

15.

Pápai ELC

15

2

2

11

15-42

8

16.

Kozármisleny

15

2

1

12

13-65

7

 

 

 

 

 

 


 

1.

Illés Akadémia-Haladás

15

13

0

2

72-10

39

2.

Puskás Akadémia

14

13

0

1

55-13

39

3.

Győri ETO

15

12

1

2

55-16

37

4.

Videoton FC

15

10

2

3

46-14

32

5.

Zalaegerszeg

15

8

2

5

24-15

26

6.

REAC

15

8

1

6

31-30

25

7.

Kaposvári Rákóczi

15

7

2

6

38-37

23

8.

Pécsi MFC

15

7

1

7

36-28

22

9.

Szekszárd

14

6

2

6

24-28

20

10.

TASK-Tatabánya

15

6

1

8

31-41

19

11.

Üstökös-Győr

15

5

1

9

22-37

16

12.

Sopron

15

4

4

7

22-36

16

13.

Láng FC

15

3

0

12

20-53

9

14.

Paksi FC

15

3

0

12

12-51

9

15.

Pápai ELC

15

2

2

11

15-42

8

16.

Kozármisleny

15

2

1

12

13-65

7

 

 



Nyomtatható változatNyomtatható változat
Továbbküldöm e-mailben


Vissza a főoldalra















righttbottom
Csapatok | Galéria | Akadémia | PTV | Támogatók | Partnerek INTERNETES OLDALUNK KIALAKÍTÁSÁT TÁMOGATTA AZ