megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Válogatott balhátvéddel erősödtünk


A szezon elején érkezett akadémiánkra a korábbi huszonkétszeres válogatott Laczkó Zsolt. A harmincharmadik születésnapját a napokban ünneplő utánpótlásedzőnkkel beszélgettünk játékoskarrierjéről, valamint feladatairól a Puskás Akadémián.  

„Édesapám szintén futballozott, ezért már elég korán megismerkedtem a focival. Kiskorom óta imádom a labdarúgást, apukám is folyton azt mondogatta, hogy labdarúgó leszek, iskolásként jó pár egyéb sportágat is kipróbáltam. Tizennégy éves koromig Szegeden játszottam, majd a Ferencvároshoz kerültem” – mesélt pályafutása legelejéről Laczkó Zsolt.

Fiatalon bemutatkoztál az FTC nagycsapatában, milyen volt a zöld-fehéreknél nevelkedni?

Nagy változás volt, hogy ilyen korán elkerültem hazulról, nem volt könnyű, de fél év után megszoktam az új környezetet. Lépcsőfokról lépcsőfokra végigküzdöttem magam a korosztályos csapatokon, s nem voltam még 18 éves, amikor László Csabánál debütáltam Zalaegerszegen – húszezer ember előtt. A Fradin mindig nagy nyomás volt, az embernek át kell éreznie a Fradi-közeget, hogy sikeres legyen. Meg tudtam ezzel birkózni, ezért mutatkoztam be fiatalon. 2006 nyarán végig az élvonalra készültünk, ezért hatott sokkolóan a hír, hogy kizárták az együttest az NB I-ből. Gyorsan kellett döntenem, de maradtam a Ferencvárosnál. Remek hangulatú, jó meccseket játszottunk a másodosztályban, mindenki ellenünk akarta megmutatni, mit tud. 2007 telén anyagi problémák jelentkeztek a klubnál, s lecsúsztunk a második helyre a tabellán, nem jutottunk fel. A következő szezonban igazoltam külföldre – nagy dolognak tartom, hogy az NB II-ből sikerült ezt elérnem.

Kalandosan alakultak az első légiós éveid…

Már majdnem aláírtam a PAOK Szalonikihez, ekkor szóltak, hogy mehetek próbajátékra az Olympiakoszhoz. Tíz nap után hozzájuk szerződtem. Az Olympiakosznál kezdtem meg a felkészülést, de még az új szezon kezdete előtt kölcsönadtak a Levadiakosznak. Abban az időszakban még erősebb volt az Olympiakosz, mint mostanában, igazi sztáralakulat volt az együttes. Nem igazán kaptak lehetőséget a fiatalok, az én posztriválisom a rutinos csapatkapitány, Predrag Djordjevic volt. Talán kivárhattam volna a soromat, de én játszani akartam, s nem a padon ülni. Félévkor újabb sikeres próbajátékot követően a Leicester Cityhez kerültem kölcsönbe – sosem felejtem el, amikor bemutatkoztam. Olyan hangulat uralkodott a stadionban, amelyet sosem éltem át korábban, egyszerűen elképesztő volt, ezt nem lehet szavakkal leírni, ezt át kell élni. Már akkor érződött, hogy a Leicester minden szempontból nagyon komoly klub. Az Egyesült Királyságban a labdarúgás új oldalát ismerhettem meg, az angol másodosztály fizikálisan nagyon erős, kiváló játékosokkal, csapatokkal, nagyszerű stadionokkal, és mindenki a „nincs lehetetlen” felfogásban hisz. Miután lejárt a kölcsönadás, sajnos elhúzódott a tárgyalás az Olympiakosz és köztem, ez nagyon megviselt, s a nyár végén derült ki, hogy szerződést bontunk, ezért tértem haza.

 A nemzetközi kupaporondon a Debrecen játékosaként mérettethetted meg magad.

Egy sikeres évet a Vasasnál töltöttem, majd eladtak Debrecenbe. Nagyon jó társaság kovácsolódott ott, nagyszerű labdarúgókkal és Herczeg András személyében ragyogó vezetőedzővel. Bajnokságot, kupát, szuperkupát nyertünk, s bejutottunk a Bajnokok Ligája-főtáblára. Hihetetlen iramú meccseket játszottunk, bármilyen kis hibát vétettünk, az ellenfelek rögtön kihasználták. A következő évben az Európa-ligában játszottunk, egy csoportba kerültünk a Sampdoriával. Ebben az időszakban figyelhettek fel rám az olaszok, az őszi szezon végén szóltak, hogy érdeklődnek irántam. Nagyon gyorsan történt minden: januárban megvásároltak, s ezzel megvalósult az álmom, mindig is Olaszországban akartam futballozni, már 14 éves korom óta ott akartam játszani.

Milyen élményekkel gazdagodtál a „csizmaországban”?

Hatalmas élmény volt Olaszországban játszani, nagyon megfogott a labdarúgás taktikai oldala, a játék új aspektusát ismertem meg. A Serie A fantasztikus bajnokság. Amikor a Serie B-ben szerepeltünk, csatlakozott hozzánk a 17 éves Mauro Icardi a Barcelonából, velünk készült, de még nem bírta a felnőttek ritmusát, ennek ellenére türelmesen foglalkoztak vele – ez nagyon fontos a fiataloknál. Szinte egész évben nem játszott, ám egyszer csak minden csatárunk megsérült, s bevetették Icardit. Gyakorlatilag az első labdaérintéséből gólt szerzett, bíztak benne, ő pedig meghálálta. Érdekes volt látni, hogy honnan hová fejlődött. Aki ellen a legnagyobb élmény volt futballozni, az Francesco Totti volt. Nehéz volt tőle elvenni a labdát, erős volt, igazi klasszis. Zlatan Ibrahimovic ellen is készülhettél bárhogyan, mindig húzott valami váratlant. Korábbi csapattársaim közül Angelo da Costával tartom a kapcsolatot, aki most a Bolognában véd.

Huszonkétszer ölthetted magadra a címeres mezt, van hiányérzeted?

Óriási megtiszteltetés volt a hazámat képviselni a pályán. A svédek elleni 2–1-es siker nagyon kedves számomra, fantasztikus hangulatú mérkőzéseket játszottunk a Puskás Stadionban. Ez az időszak a válogatottaknál már az volt, amikor mindenki ellen nehéz volt játszani, mégis voltak jó eredményeink. Ekkor jött a románok és a hollandok elleni vereség, ez természetesen fájó emlék számomra is. Szerintem több összetevője van annak, hogy kikaptunk: nem voltak reálisak az elvárások, s bár mi mindent megtettünk, kijött a különbség. Akkoriban az NB I-es játékosok közül sokan nem léptek még pályára olyan találkozón, ahogyan én sem, mint a romániai vagy a hollandiai vb-selejtező. Azt gondolom, hogy Nagy Zsolt is hasonlóan járt Walesben, de rögtön hozzáteszem, Zsolti helyt állt Cardiffban, szerintem jól játszott. Lehet ő még erőssége a válogatottnak, ha így fejlődik.

Az olasz évek után talán váratlanul visszatértél Magyarországra. Sok együttesben megfordultál, s aztán elég korán, már 32 évesen befejezted az aktív pályafutásod. Mi történt?

A Sampdoria után sok rossz döntést hoztam, belátom, de utólag okos az ember. Leszögezem, mindenhol jól éreztem magam itthon, ami történt, az én hibám volt, lehettem volna türelmesebb. A Honvéddal bajnok lettem, viszont abban hibáztam, hogy összehasonlítottam a külföldi körülményeket az itthoniakkal. Sajnos az utolsó éveimben nem voltam megelégedve az edzőimmel, akikkel együtt dolgoztam, ezért elvesztettem a belső motivációt, és nem mindig kaptam jó tanácsot az ügynököktől, akik sokszor a saját érdekeiket nézték. Ezért is fontos, hogy a fiatalok megválogassák, kivel dolgoznak együtt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen csapatokkal és vezetőedzőkkel hozott össze, ilyen klubokban játszottam.

Hogyan kerültél a Puskás Akadémiára, és mi itt a feladatot?

Tavaly nyáron fejeztem be a pályafutásomat. Ahogy az imént említettem, már a karrierem végén elkezdett érdekelni, milyen edzésmódszerekkel lehetne fejleszteni a magyar labdarúgókat. Sok hibámat nekem is Olaszországban korrigálták az egyéni képzések során. Eredetileg bal oldali középpályás voltam, s úgy lettem balhátvéd – mindkét pozícióban jól éreztem magamat. Mivel fontos, hogy a válogatott és a magyar klubok számára jó játékosokat neveljünk, elkezdtem gondolkodni, hogyan lehetne pótolni a hiányosságokat. Eleinte egyedül terveztem egyéni képzőprogramokat, aztán megkerestek a Puskás Akadémiáról. Korábban Horváth Pétert és Szélesi Zoltánt ismertem innen. Zolival tartottam a kapcsolatot, s ő említette, hogy itt az akadémián szeretnék még több egyéni képzéssel fejleszteni a fiatalokat, ez megtetszett, s azonnal igent mondtam. Jelenleg Kanta Szabolccsal és Horváth Péterrel alkotjuk a Talent program stábját, amely az egyéni képzéssel foglalkozik az akadémián. Elhivatottak vagyunk, profi szemléletűek, és én is sokat tudok tanulni kollégáimtól. Szeptember óta az én feladatom, hogy a védekező játékosokkal – középhátvédek, szélső védők, védekező középpályások – foglalkozzam az egyéni edzéseken, hogy az ifjak már most megkapják azt a képzést, amelyet én csak felnőttként kaptam meg. Tapasztalatommal próbálok segíteni, kemény és hosszú út lesz, de már most láttam olyan akadémistákat, akik, ha megfelelően foglalkozunk velük, szép karriert futhatnak be. Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem őket. Nem titkolt szándékom, hogy egyszer vezetőedző legyek, de ne tekintsünk túlzottan előre, hiszen még csak most kezdtem az utánpótlásban dolgozni.

Most félig üres a pohár

Spandler Csaba szerint két pontot a Mol Aréna Sóstóban hagytunk.

Iksz a rangadón

Tíz emberrel hoztunk el egy fontos pontot Fehérvárról.

Ebben több volt

Hornyák Zsolt értékelése a Mol Fehérvár FC elleni...

TOVÁBBI HÍREK

Válogatott balhátvéddel erősödtünk


A szezon elején érkezett akadémiánkra a korábbi huszonkétszeres válogatott Laczkó Zsolt. A harmincharmadik születésnapját a napokban ünneplő utánpótlásedzőnkkel beszélgettünk játékoskarrierjéről, valamint feladatairól a Puskás Akadémián.  

„Édesapám szintén futballozott, ezért már elég korán megismerkedtem a focival. Kiskorom óta imádom a labdarúgást, apukám is folyton azt mondogatta, hogy labdarúgó leszek, iskolásként jó pár egyéb sportágat is kipróbáltam. Tizennégy éves koromig Szegeden játszottam, majd a Ferencvároshoz kerültem” – mesélt pályafutása legelejéről Laczkó Zsolt.

Fiatalon bemutatkoztál az FTC nagycsapatában, milyen volt a zöld-fehéreknél nevelkedni?

Nagy változás volt, hogy ilyen korán elkerültem hazulról, nem volt könnyű, de fél év után megszoktam az új környezetet. Lépcsőfokról lépcsőfokra végigküzdöttem magam a korosztályos csapatokon, s nem voltam még 18 éves, amikor László Csabánál debütáltam Zalaegerszegen – húszezer ember előtt. A Fradin mindig nagy nyomás volt, az embernek át kell éreznie a Fradi-közeget, hogy sikeres legyen. Meg tudtam ezzel birkózni, ezért mutatkoztam be fiatalon. 2006 nyarán végig az élvonalra készültünk, ezért hatott sokkolóan a hír, hogy kizárták az együttest az NB I-ből. Gyorsan kellett döntenem, de maradtam a Ferencvárosnál. Remek hangulatú, jó meccseket játszottunk a másodosztályban, mindenki ellenünk akarta megmutatni, mit tud. 2007 telén anyagi problémák jelentkeztek a klubnál, s lecsúsztunk a második helyre a tabellán, nem jutottunk fel. A következő szezonban igazoltam külföldre – nagy dolognak tartom, hogy az NB II-ből sikerült ezt elérnem.

Kalandosan alakultak az első légiós éveid…

Már majdnem aláírtam a PAOK Szalonikihez, ekkor szóltak, hogy mehetek próbajátékra az Olympiakoszhoz. Tíz nap után hozzájuk szerződtem. Az Olympiakosznál kezdtem meg a felkészülést, de még az új szezon kezdete előtt kölcsönadtak a Levadiakosznak. Abban az időszakban még erősebb volt az Olympiakosz, mint mostanában, igazi sztáralakulat volt az együttes. Nem igazán kaptak lehetőséget a fiatalok, az én posztriválisom a rutinos csapatkapitány, Predrag Djordjevic volt. Talán kivárhattam volna a soromat, de én játszani akartam, s nem a padon ülni. Félévkor újabb sikeres próbajátékot követően a Leicester Cityhez kerültem kölcsönbe – sosem felejtem el, amikor bemutatkoztam. Olyan hangulat uralkodott a stadionban, amelyet sosem éltem át korábban, egyszerűen elképesztő volt, ezt nem lehet szavakkal leírni, ezt át kell élni. Már akkor érződött, hogy a Leicester minden szempontból nagyon komoly klub. Az Egyesült Királyságban a labdarúgás új oldalát ismerhettem meg, az angol másodosztály fizikálisan nagyon erős, kiváló játékosokkal, csapatokkal, nagyszerű stadionokkal, és mindenki a „nincs lehetetlen” felfogásban hisz. Miután lejárt a kölcsönadás, sajnos elhúzódott a tárgyalás az Olympiakosz és köztem, ez nagyon megviselt, s a nyár végén derült ki, hogy szerződést bontunk, ezért tértem haza.

 A nemzetközi kupaporondon a Debrecen játékosaként mérettethetted meg magad.

Egy sikeres évet a Vasasnál töltöttem, majd eladtak Debrecenbe. Nagyon jó társaság kovácsolódott ott, nagyszerű labdarúgókkal és Herczeg András személyében ragyogó vezetőedzővel. Bajnokságot, kupát, szuperkupát nyertünk, s bejutottunk a Bajnokok Ligája-főtáblára. Hihetetlen iramú meccseket játszottunk, bármilyen kis hibát vétettünk, az ellenfelek rögtön kihasználták. A következő évben az Európa-ligában játszottunk, egy csoportba kerültünk a Sampdoriával. Ebben az időszakban figyelhettek fel rám az olaszok, az őszi szezon végén szóltak, hogy érdeklődnek irántam. Nagyon gyorsan történt minden: januárban megvásároltak, s ezzel megvalósult az álmom, mindig is Olaszországban akartam futballozni, már 14 éves korom óta ott akartam játszani.

Milyen élményekkel gazdagodtál a „csizmaországban”?

Hatalmas élmény volt Olaszországban játszani, nagyon megfogott a labdarúgás taktikai oldala, a játék új aspektusát ismertem meg. A Serie A fantasztikus bajnokság. Amikor a Serie B-ben szerepeltünk, csatlakozott hozzánk a 17 éves Mauro Icardi a Barcelonából, velünk készült, de még nem bírta a felnőttek ritmusát, ennek ellenére türelmesen foglalkoztak vele – ez nagyon fontos a fiataloknál. Szinte egész évben nem játszott, ám egyszer csak minden csatárunk megsérült, s bevetették Icardit. Gyakorlatilag az első labdaérintéséből gólt szerzett, bíztak benne, ő pedig meghálálta. Érdekes volt látni, hogy honnan hová fejlődött. Aki ellen a legnagyobb élmény volt futballozni, az Francesco Totti volt. Nehéz volt tőle elvenni a labdát, erős volt, igazi klasszis. Zlatan Ibrahimovic ellen is készülhettél bárhogyan, mindig húzott valami váratlant. Korábbi csapattársaim közül Angelo da Costával tartom a kapcsolatot, aki most a Bolognában véd.

Huszonkétszer ölthetted magadra a címeres mezt, van hiányérzeted?

Óriási megtiszteltetés volt a hazámat képviselni a pályán. A svédek elleni 2–1-es siker nagyon kedves számomra, fantasztikus hangulatú mérkőzéseket játszottunk a Puskás Stadionban. Ez az időszak a válogatottaknál már az volt, amikor mindenki ellen nehéz volt játszani, mégis voltak jó eredményeink. Ekkor jött a románok és a hollandok elleni vereség, ez természetesen fájó emlék számomra is. Szerintem több összetevője van annak, hogy kikaptunk: nem voltak reálisak az elvárások, s bár mi mindent megtettünk, kijött a különbség. Akkoriban az NB I-es játékosok közül sokan nem léptek még pályára olyan találkozón, ahogyan én sem, mint a romániai vagy a hollandiai vb-selejtező. Azt gondolom, hogy Nagy Zsolt is hasonlóan járt Walesben, de rögtön hozzáteszem, Zsolti helyt állt Cardiffban, szerintem jól játszott. Lehet ő még erőssége a válogatottnak, ha így fejlődik.

Az olasz évek után talán váratlanul visszatértél Magyarországra. Sok együttesben megfordultál, s aztán elég korán, már 32 évesen befejezted az aktív pályafutásod. Mi történt?

A Sampdoria után sok rossz döntést hoztam, belátom, de utólag okos az ember. Leszögezem, mindenhol jól éreztem magam itthon, ami történt, az én hibám volt, lehettem volna türelmesebb. A Honvéddal bajnok lettem, viszont abban hibáztam, hogy összehasonlítottam a külföldi körülményeket az itthoniakkal. Sajnos az utolsó éveimben nem voltam megelégedve az edzőimmel, akikkel együtt dolgoztam, ezért elvesztettem a belső motivációt, és nem mindig kaptam jó tanácsot az ügynököktől, akik sokszor a saját érdekeiket nézték. Ezért is fontos, hogy a fiatalok megválogassák, kivel dolgoznak együtt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen csapatokkal és vezetőedzőkkel hozott össze, ilyen klubokban játszottam.

Hogyan kerültél a Puskás Akadémiára, és mi itt a feladatot?

Tavaly nyáron fejeztem be a pályafutásomat. Ahogy az imént említettem, már a karrierem végén elkezdett érdekelni, milyen edzésmódszerekkel lehetne fejleszteni a magyar labdarúgókat. Sok hibámat nekem is Olaszországban korrigálták az egyéni képzések során. Eredetileg bal oldali középpályás voltam, s úgy lettem balhátvéd – mindkét pozícióban jól éreztem magamat. Mivel fontos, hogy a válogatott és a magyar klubok számára jó játékosokat neveljünk, elkezdtem gondolkodni, hogyan lehetne pótolni a hiányosságokat. Eleinte egyedül terveztem egyéni képzőprogramokat, aztán megkerestek a Puskás Akadémiáról. Korábban Horváth Pétert és Szélesi Zoltánt ismertem innen. Zolival tartottam a kapcsolatot, s ő említette, hogy itt az akadémián szeretnék még több egyéni képzéssel fejleszteni a fiatalokat, ez megtetszett, s azonnal igent mondtam. Jelenleg Kanta Szabolccsal és Horváth Péterrel alkotjuk a Talent program stábját, amely az egyéni képzéssel foglalkozik az akadémián. Elhivatottak vagyunk, profi szemléletűek, és én is sokat tudok tanulni kollégáimtól. Szeptember óta az én feladatom, hogy a védekező játékosokkal – középhátvédek, szélső védők, védekező középpályások – foglalkozzam az egyéni edzéseken, hogy az ifjak már most megkapják azt a képzést, amelyet én csak felnőttként kaptam meg. Tapasztalatommal próbálok segíteni, kemény és hosszú út lesz, de már most láttam olyan akadémistákat, akik, ha megfelelően foglalkozunk velük, szép karriert futhatnak be. Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem őket. Nem titkolt szándékom, hogy egyszer vezetőedző legyek, de ne tekintsünk túlzottan előre, hiszen még csak most kezdtem az utánpótlásban dolgozni.

 
Most félig üres a pohár

Spandler Csaba szerint két pontot a Mol Aréna Sóstóban hagytunk.

 
Iksz a rangadón

Tíz emberrel hoztunk el egy fontos pontot Fehérvárról.

 
Ebben több volt

Hornyák Zsolt értékelése a Mol Fehérvár FC elleni...

More news

Mol Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC

szeptember 25. | 19:30 Mol Aréna Sóstó

MECCSINFÓ nyilnyil

Mol Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC

MECCSINFÓ nyilnyil

szeptember 25. | 19:30 | Mol Aréna Sóstó

Mol Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC

szeptember 25. | 19:30 | Mol Aréna Sóstó

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

BFC Siófok - Puskás Akadémia FC  0-3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U14  5-2
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U16  2-4
Újpest FC - Puskás Akadémia U19  1-2
PMFC - Puskás Akadémia U15 (leány)  1-4
Puskás Akadémia U15 (leány) - Astra-Activtek HFC-Üllő  15-0
Puskás Akadémia FC II - Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő  1-2
Puskás Akadémia U17 (leány) - Astra-Activtek HFC-Üllő  19-0
Puskás Akadémia U19 - Illés Akadémia-Haladás  2-1
Puskás Akadémia U16 - Paksi FC  2-1