megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Elkezdődött a munka

NB III-as csapatunk számára megkezdődött a felkészülési időszak. Együttesünk új vezetőedzővel vág neki a következő szezonnak.

Szélesi Zoltán helyét a PAFC II élén Nagy Ádám veszi át. A 30 esztendős szakember 2017 telén érkezett akadémiánkra. A 2017/2018-as szezonban csapatával második helyen végzett az U14-es pontvadászatban, illetve megnyerte Berlinben a Nike Premier-kupa európai döntőjét. A következő évadban az U16-os együttesünkkel volt bronzérmes a kiemelt bajnokságban, legutóbb pedig a koronavírus-járvány miatt félbeszakított idényben az U17-esekkel második helyen állt a tabellán.

Nagy Ádám játékosként a Győri ETO-nál nevelkedett, majd futballozott Veszprémben, Mosonmagyaróváron, a PAFC II-ben és Ménfőcsanakon. Pályafutása során 83 NB II-es bajnokin lépett pályára.

Új vezetőedzőnk munkáját asszisztens edzőként Bárdosi Balázs, erőnléti edzőként Bajor Richárd, masszőrként Vidics János, fizioterapeutaként Farkas Dániel, illetve videóelemzőként Kovács Tamás fogja segíteni.

NB III-as labdarúgóink első edzésükre ma délután jelentkeztek, holnap a felkészülési időszakok elején esedékes sportorvosi vizsgálatokon vesznek részt. Csapatunk első felkészülési mérkőzését szombaton 11 órakor a szlovák másodosztályú STK Somorja ellen játssza akadémiánk IV-es pályáján.

Elszalasztott győzelem

Tóth Balázs nyilatkozata a Kisvárda elleni találkozót...

Az első félidőben eldönthettük volna

Így értékelt Hornyák Zsolt a Kisvárda elleni 1–1-es...

Nem sikerült megőrizni az előnyt

Van Nieff góljával sokáig vezettünk, de a hajtós meccs...

TOVÁBBI HÍREK

More news

PAFC - Kecskeméti TE

augusztus 19. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

PAFC - Kecskeméti TE

MECCSINFÓ nyilnyil

augusztus 19. | 20:00 | Pancho Aréna

PAFC - Kecskeméti TE

augusztus 19. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  2–3
Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC  1–1
DAC – Puskás Akadémia U14 (Nagy Adrián-emléktorna, Léva, elődöntő)  1–6
ETO FC Győr – Puskás Akadémia (leány U17, felkészülési mérkőzés)  2–5
ETO FC Győr – Puskás Akadémia (leány U15, felkészülési mérkőzés)  0–8
Diósgyőri VTK – Puskás Akadémia U16 (II. DVTK Rakaczki-kupa)  3–2/2–2
Puskás Akadémia – FC STK 1914 Somorja U14 (Nagy Adrián-emléktorna, Léva, döntő)  10–0
Puskás Akadémia – NK Osijek U17 (felkészülési mérkőzés)  2–3
TSC – Puskás Akadémia U15 (TSC Kupa)  0–2
Puskás Akadémia U16 - Legia Warszava (Rakaczki Kupa)  1–3