Bezár
kibomlo kibomlo

Őszi bajnokok

Két utánpótlás-együttesünk is a tabella élén tölti a téli szünetet.

U-15 I. osztály, 15. forduló

U15 Puskás Akadémia – U15 DVSC-DLA 2–1 (1–1)

Gazdag M. – Orbán K., Hegedüs L., Kundrák – Korodi, Simon K. – Vékony – Halászi-Harsányi (Szabari, 65.), Somfalvi – Retter, Barkóczi Bendek

G.:Vékony (36.), Retter (70.), ill. Szakács (12.)

Vezette: Wittner (Török B., Petrovszki)

Fóris Róbert vezetőedző: „A bajnokság egyik legjobb csapata ellen játszottunk. Bár hátrányba kerültünk, az első félidő végén sikerült az egyenlítés. A fordulást követően a szél is segített minket. Retter révén aztán megszereztük a vezetést, amit meg is tudtunk tartani a találkozó végéig.”

U15-ös csapatunk 36 ponttal – két ponttal megelőzve a Budapest Honvédod – a tabella tetején tölti a téli szünetet.


U-14 I. osztály, 15. forduló

U14 Puskás Akadémia – U14 DVSC-DLA 5–1 (3–1)

Lehoczki (Papp Zs., 67.) – Horváth K. (Szulimán, 67.), Ásványi D., Kubicsek (Kopácsi B., 70.), Kopácsi Á. (Antal, 53.) – Tóth Gy. – Balabás (Rózsa, 41.), Kern (Ambach, 67.) – Krupa (Sallai, 67.) – Schneider N., Vajda M.

G.: Vajda M. (5., 21., 61.), Schneider (6.), Ásványi D. (60.), ill. Kovács K. (20.)

Sárga lap: Ambach (76.)

Vezette: Szabó L. (Almádi, Hajcsár)

Kádár László vezetődző:„Hatalmas gratuláció jár a srácok az őszi szezon miatt, tizenöt meccsen maradtak veretlenek, ebből tizenháromszor nyertek. Kemény dolgoztak az egész fél évben. A következő célunk, hogy a tavasz végén is az első helyen álljunk.”

U14-es legénységünk 15 mérkőzésből 13-at megnyert, s veretlenül, 41 pontot gyűjtve őszi bajnok lett!

 
Meggyőző siker a Várda ellen

Tovább folytatta a Pakson megkezdett győzelmi sorozatot Hornyák Zsolt együttese: csapatunk a hétközi, 3–0-ra megnyert békéscscabai...

Tovább olvasom
 
Erős ellenfelet vertünk

NB III-as gárdánk kétgólos győzelmet aratott a szlovén másodosztály ötödik helyen álló NK Nafta Lendava ellen.

Tovább olvasom
 
Győzni újra és újra

A Paksi FC és a Békéscsaba 1912 Előre legyőzése után a Kisvárda Master Good együttesét fogadja NB I-es gárdánk...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - NK Osijek  3-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - NK Osijek  0-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - NK Osijek  2-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - NK Osijek  1-3
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  0-2
Puskás Akadémia FC II - Admira Wacker II  1-1
Szeged (Női NB I) - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány)  2-0
Puskás Akadémia FC - DVTK  0-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - Topolya SC  4-1
Puskás Akadémia FC - DVSC  0-0