Bezár
kibomlo kibomlo


Belehúztunk

Kisorsolták a svájci Nyonban a 2020-as korosztályos Európa-bajnokság elitkörös csoportjait, a 2021-es U17-es Európa-bajnokság selejtezőinek első körét, illetve a 2021-es és a 2022-es Eb-selejtezők első fordulóját  az U19-es korosztályban.

A 2002-ben született magyar fiatalok a 6. Eb-selejtezős csoportba kerültek Norvégia, Izland és Andorra társaságában. A kvartett küzdelmeit 2020 őszén Norvégiában rendezik, amely az első állomást jelenti a 2021-es romániai U19-es Európa-bajnokság felé vezető úton. A 2002-es korcsoport válogatottja akadémistáinkkal a soraiban kijutott az U17-es Európa-bajnokságra, ahol 5. lett, s így kvalifikált az U17-es brazíliai világbajnokságra is. Játékosunk, Komáromi György mindkét tornán betalált.

A 2003-as korcsoport válogatottja négy játékosunkkal: Gazdag Vajkkal, Mayer Jánossal, Pataki Márkkal, Szujó Attilával ősszel veretlenül, kapott gól nélkül, Szerbiát, Fehéroroszországot és Lettországot megelőzve csoportelsőként jutott a 2020-as tavaszi Európa-bajnoki elitkörbe, ahol a 8. csoportban Franciaország, Norvégia, valamint Svédország lesznek ellenfelei. A kvartett mérkőzéseit március 25. és március 31. között hazánkban rendezik. A 2020-as U17-es kontinensviadalt Észtországban tartják.

Gazdag Vajk: „Nagyon erős csoportba kerültünk, de az utolsó négy mérkőzésünkből kiindulva van esélyünk a továbbjutásra, ezért fogunk küzdeni.”

A 2003-asokat már érintő változás, hogy a 2022-es szlovákiai U19-es Európa-bajnokságra átalakul –a Nemzetek Ligája mintájára – a selejtezőrendszer. Az egy évet felölelő rendszer (őszi minitorna, tavaszi elitkör, kontinensviadal) helyett 2 éves periódusban történik a kvalifikáció. 2020 őszén az első körben, a B-divízió 3. csoportjában Magyarország Romámiával, Ciprussal és Izlanddal fog harcolni a továbbjutásért Cipruson.

A 2004-es születésű magyar ifjak a 10. kvalifikációs kvartettbe kerültek, ahol Svájccal, Fehéroroszországgal, illetve Luxemburggal játszanak a továbbjutásért a Benelux államban. Érdekesség, hogy a selejtezős csoportokat a korábbi magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál fia Dárdai Márton sorsolta ki. A 2021-es U17-es Európa-bajnokságnak Ciprus ad otthont, ahonnan a legjobbak kijutnak a 2021-es perui U17-es világbajnokságra. A korosztály magyar válogatottjában akadémistáink közül legutóbb Farkas Bendegúz, Gruber Zsombor, Kocsis Dominik és Perfetto Gabriel is pályára lépett az olaszok elleni felkészülési mérkőzésen.

 
Napi két és fél óra

Akadémistáink mindennap átlagosan legalább ennyit edzenek otthon. Liszkai Dezső képzési és szakmai igazgatót...

Tovább olvasom
 
Átigazolási stop

Fontos döntéseket jelentett be a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos honlapján.

Tovább olvasom
 
Online órák és rablórömi

A családi fészek melegét élvezi a kényszerszünetben Radics Márton.

Tovább olvasom
Még több Hír