Bezár
kibomlo kibomlo

Döntetlennel zártunk

Utolsó spanyolországi mérkőzésén 1–1-es döntetlent ért el Hornyák Zsolt együttese, gólunkat Josip Knezevic szerezte.

A Miriuta Vasile irányította FC Hermannstadt volt csapatunk ellenfele a spanyolországi edzőtábor utolsó napján. Az első ziccer negyedóra elteltével a mieink előtt adódott, amikor Sós Bence léphetett ki a balösszekötő helyén, de lapos lövése elakadt a kivetődő kapusban. Nem sokkal később Yoell van Nieff végezhetett el szabadrúgást a nagyszebeniek tizenhatosának jobb oldaláról, s Figuereido kapusnak minden ügyességére szüksége volt, hogy kitolja a bal felsőbe tartó labdát.

A romániai gárda legfőképpen védekezéssel töltötte az idején, egy pontrúgásból mégis ők szerezték meg a vezetést: a 24. percben Caiado végezhetett el szabadrúgást balról, középen Yazalde érkezett, és Hegedüs Lajos kapujába sodorta a labdát (1–0). A 37. percben a szerencse mentette meg a piros mezeseket a góltól: Artem Favorov mintegy tizenhét méterről vette célba a kaput, lapos lövése bal oldalsó léc tövéről vágódott ki.

A második félidő első két helyzete is a miénk volt: előbb Golgol passzával Sós léphetett ki ziccerben, ám félmagas lövését hárította a kapus, majd a szöglet után Hadzsiev sodorhatta volna a kapuba a labdát, amely ezúttal is a hálóőrben akadt el. A 64. percben Gyurcsó Ádámot rántották le a tizenhatoson belül, ám a játékvezető sípja néma maradt... Kisvártatva egy jobb oldali szögletből Golgol fejelt alig fölé – az egyenlítő gól csak nem akart megszületni.

A 72. percben aztán meglett a várva várt találat: Van Nieff tért ölelő átadását Golgol tette le Knezevicnek, aki húsz méterről bebombázta (1–1). A középkezdés után nem sokkal a túloldalon Hegedüsnek kellett jól fognia a rövid sarkot, majd Knezevic körömpasszából Golgol került helyzetbe, de a románok portása is a helyén volt. A 79. percben Magyar Zsoltot hozta lövőhelyzetbe a nagy kedvvel futballozó Golgol, de az ifjú középpályás centikkel a bal alsó mellé lőtt. A végrére mardt mé egy kis román tűzijáték, de az eredmény már nem változott – hiába futballoztunk végig jobban ellenfelünknél, a győzelem elmaradt.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

FC Hermannstadt–Puskás Akadémia FC 1–1 (1–0)

Gól: Yazalde (24.), ill. Knezevic (72.)

PAFC: Hegedüs (kapus), Szolnoki, Meissner, Nándori, Van Nieff, Favorov, Plsek, Sós B., Golgol, Gyurcsó, Vanecek. Csereként pályára lépett: Deutsch, Hadzsiev, Tamás N., Knezevic, Magyar Zs., Urblík

 
Jól van a luzitán légiós

Kiengedték a kórházból a Mezőkövesd elleni meccsen fejsérülést szenvedő Joao Nunest.

Read more
 
Sallai bekerült Rossi keretébe

Kihirdette a Bulgária, Szerbia és Oroszország ellen készülő magyar válogatott keretét Marco Rossi szövetségi kapitány,...

Read more
 
Motiváltak voltunk

Nagy Zsolt  szerint helyezteink alapján nagyobb különbséggel is győzhettünk volna a Mezőkövesd ellen.

Read more
More news
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Csór Truck-Trailer - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  3-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány) - FC Hatvan  7-0
Puskás Akadémia FC (Női NB II) - ZTE FC  6-0
Puskás Akadémia FC II - Tatabányai SC  1-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - MTK Budapest  2-3
Felcsút SE U12 - Paksi FC  0-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - Illés Akadémia-Haladás  2-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - MTK Budapest  5-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány) - Veszprémi FC USE  7-1
Felcsút SE U13 - Paksi FC  1-1