Bezár
kibomlo kibomlo


Együtt a szurkolókkal

Megtartottuk első szurkolói ankétunkat, ahol új játékosainkkal is megismerkedhettek drukkereink.

Nagy érdeklődés övezte a Puskás Akadémia első szurkolói ankétját. Szurkolóink kérdéseire ma délután tulajdonosi tanácsadónk, Komjáti András, klubigazgatónk, Tóth Balázs, vezetőedzőnk, Hornyák Zsolt, csapatkapitányunk, Szolnoki Roland, valamint három új igazolásunk: Artem Favorov, Jakub Plsek és Luciano Slagveer válaszolt.

Komjáti András megosztotta a drukkerekkel, hogy a fiatal akadémistákat itthon szeretnénk felépíteni, beépíteni az NB I-be, majd úgy továbbengedni őket a nyugat-európai bajnokságokba.

Tóth Balázs elmesélte: az új igazolásokat alaposan feltérképezték mielőtt szerződtettük őket, és jól sikerült erősíteni. Klubigazgatónk arról is szólt, hogy sérültjeink; Nagy Zsolt, Urblík József és Varga József is hamaros csatlakoznak a kerethez, valamint azt is kiemelte: bár célunk az első öt hely valamelyikének megszerzése, reméli, odaérünk a nemzetközi kupaindulást érő helyek egyikére.

Mesterünk, Hornyák Zsolt elmondta, hogy a támadófutball híve, s szeretné, hogy egyszer csak magyar játékos, minél több saját nevelésű labdarúgó alkossa a keretet.

Szolnoki Roland az egész csapat nevében megköszönte a szurkolóknak, hogy az idegenbeli mérkőzésekre is elkísérik őket, s nagyon reméli ez a tavasszal is így lesz, hiszen sokat számít nekik a drukkerek támogatása.

 

 
Online órák és rablórömi

A családi fészek melegét élvezi a kényszerszünetben Radics Márton.

Tovább olvasom
 
Sima siker a Várda ellen

A koronavírus miatti kényszerű szünetben sem maradunk futball nélkül – felidézzük NB I-es csapatunk eddigi mérkőzéseit....

Tovább olvasom
 
„Hiányzik az öltöző légköre"

Saját nevelésű hátvédünk bízik a bajnokság sikeres befejezésében.

Tovább olvasom
Még több Hír