Bezár
kibomlo kibomlo

Hidegkuti Nándorra emlékezünk

Tizennyolc esztendeje, 2002. február 14–én hunyt el az Aranycsapat kiváló csatára, Hidegkuti Nándor, vagyis az „Öreg”, ahogy csapattársai becézték. Hagyatékának egy részét a Puskás Intézet őrzi.

Hidegkuti Nándor 1922. március 3-án született Óbudán. Tizenkét éves korában az Újlaki FC-ben kezdett focizni, majd 1940-től a Gázművekhez igazolt, ahol három évig játszott. 1943 és 1946 között az Elektromos FC-ben szerepelt, illetve a Herminamezei AC játékosa volt. Innen igazolta le 1947-ben az MTK. A budapesti kék-fehéreknél tizenegy év alatt háromszor volt bajnok, 302 mérkőzésen 202 gólt rúgott.

Hidegkuti Nándor MTK-ban viselt felvarrója (Hidegkuti-hagyaték/ Puskás Intézet)

A válogatottban 1945 és 1958 között 69 mérkőzésen szerepelt és 39 gólt szerzett. Első fellépésére így emlékezett: „1945. szeptember 30-án kiballagtam az Üllői útra, ahol a románokkal mérkőztünk. Kíváncsi voltam a mieinkre. És mit ad Isten, azonnal az öltözőbe küldtek. Gallowich Tibi bácsi röviden közölte, hogy Szusza Feri sérült, én állok be a helyére. Az utcáról lettem válogatott. Két góllal tettem le a névjegyemet, amúgy hét kettő lett a javunkra."

Hidegkuti a válogatott mezében (Hidegkuti-hagyaték/ Puskás Intézet)

Hidegkuti Nándor emlékplakettje, melyet 1947-ben a kapott a Balkán Kupa megnyeréséért (Hidegkuti-hagyaték/ Puskás Intézet)

Az Aranycsapattal 1952-ben olimpiai bajnokságot, 1953-ban Európa-kupát nyert. A londoni 6-3 alkalmával három gólt szerzett, 1954-ben pedig világbajnoki ezüstérmes lett.
Huszonhat év edzősködése alatt dolgozott Magyarországon, Olaszországban, Lengyelországban, Egyiptomban és az Arab Emírségekben is. Legnagyobb sikerét a Fiorentinával érte el, amellyel megnyerte az olasz kupát és a KEK-et. A Győrrel magyar bajnok, a Kairó Nationallal ötszörös egyiptomi bajnok lett.

2002–ben az MTK Budapest FC, tisztelegve a kiváló labdarúgó előtt, Hidegkuti Nándor Stadionnak nevezte el a stadionját.

 
Hatan piros-fehér-zöldben

A magyar U17-es válogatottnak a fővárosban lesz összetartása.

Tovább olvasom
 
Huszti Budafokon

Egy évig kölcsönben a Budafoki MTE együttesében folytatja pályafutását Huszti András.

Tovább olvasom
 
Kikaptunk a Kanizsától

Hiába szerzett vezetést NB III-as csapatunk, a Nagykanizsa győzött a bajnokság 3. fordulójában.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

MOL Fehérvár FC II - Puskás Akadémia FC II  1-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - SK Slovan Bratislava  5-0
Puskás Akadémia FC - NK Osijek  3-1
FC DAC 1904 - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  0-8
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - Gyirmót FC Győr II  2-1
FC DAC 1904 - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  6-1
Puskás Akadémia FC (Női NB II) - Kelen SC  11-2
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Mány  4-6
Puskás Akadémia FC - SK Slovan Bratislava  1-2
Puskás Akadémia FC II - Credobus Mosonmagyaróvár  0-0