Bezár
kibomlo kibomlo

Vigyázzunk egymásra!

Akadémiánk U19-es csapatának vezetőedzője, Mónos Tamás folyamatosan tartja a kapcsolatot játékosaival.

A korábbi huszonegyszeres magyar válogatott Mónos Tamás tavaly érkezett akadémiánkra, s azóta ő irányítja legidősebb korosztályos együttesünket.  Utánpótlásedzőnk szerint fontos a türelem és megértés ebben a nehéz szituációban, de bízik benne, hogy nemsokára újra találkozhat labdarúgóival és kollégáival.

 „Nem egyszerű. Folyamatosan tartom a legnépszerűbb közösségi oldalon a kapcsolatot akadémistáinkkal, akik becsülettel elvégzik az otthonra kiadott egyéni edzésprogramot, s mellette természetesen folytatják a tanulást is. Hiányoznak nekik a mérkőzések, az edzések és az öltözői hangulat. Igyekszem bennük tartani a lelket, de megértik, mennyire komoly a kialakult helyzet. Nagyon reméljük, hamarosan csillapodik a járvány és újrakezdhetjük a bajnokságot” – mondta holnapunknak utánpótlástrénerünk, aki hozzátette, mindenkinek be kell tartani az ajánlásokat és vigyáznia kell idős szeretteire.

„Én is betartom az előírásokat, nem megyek sehova, otthon vagyok, mindennap telefonon beszélek a szüleimmel. Számomra is újdonság ez, hiszen amikor sérüléssel bajlódtam játékoskarrierem során, akkor sem állt meg az élet, aktív tudtam maradni, ott voltam a pálya közelében a társakkal. Ezért is értem meg, hogy mennyire nehéz most a játékosaimnak. A legfontosabb az egészség, bízom, benne hogy, ebből együtt ki fogunk lábalni, s befejezhetjük a szezont.”

 
Összetartozunk!

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából szeretettel köszöntjük határon túli partnerakadémiáinkat!

Tovább olvasom
 
A Zetére hangolva

 Az ellenfél jó formájának dacára bízik a vasárnapi győzelemben Sós Bence.

Tovább olvasom
 
Trianon

Juhász Gyula Trianon című versével emlékezik végzős akadémistánk, Nagy Lorenzó a trianoni békediktátum 100....

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - FTC  1-1
Puskás Akadémia FC - Aqvital FC Csákvár  5-0
Puskás Akadémia FC - Budafoki MTE  2-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - FTC  3-0
Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC  0-0
Credobus Mosonmagyaróvár - Puskás Akadémia FC II  1-0
Felcsút SE U12 - Paksi FC  0-1
Felcsút SE U13 - FTC  1-2
Herceghalom - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  1-3
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1-2