megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Gere Gyula 100

Éppen száz esztendeje született az „ismeretlen” Gere Gyula játékvezető. Hagyatékának egy része a Puskás Intézetben található.

A nemzetközileg is ismert és elismert, ám itthon kevéssé híres Gere Gyula neve nem teljesen „ismeretlen” a sport iránt érdeklődő közönség előtt, ám az életrajzából több fontos dátumot sem ismerünk még pontosan. Ezek közé tartozott az életének egyik legmeghatározóbb dátuma, a születési ideje is, melyről ezidáig nem tudtuk pontos adatot.

Amit eddig is tudtunk, hogy Gere Gyula 1920–ban született, valahol Budapesten. A Puskás Intézetben található Gere–hagyatékban található születési anyakönyvi kivonatból azonban kiolvasható, hogy a későbbi legendás bíró éppen ma száz esztendeje, 1920. március 26–án látta meg a napvilágot Rákospalotán.

Gere Gyula születési anyakönyvi kivonatának eredeti másolata 1934-ből (Gere-hagyaték/ Puskás Intézet)

Gere Gyula a polgári foglalkozását tekintve a Magyar Nemzeti Bank banktisztviselőjeként dolgozott könyvelőként. Futball iránti rajongása okán 1947–ben tette le a játékvezetői vizsgáját, majd végigjárva a ranglétrát végül 1955–ben debütált első osztályú labdarúgó mérkőzés játékvezetőjeként. A statisztikák szerint több mint 120 hazai NB I–es találkozót vezetett, azonban az igazi hírnevet a nemzetközi porondon érte el.

Gere Gyula NB I-es bajnoki mérkőzésen, mellette a Honvéd kapitányával, Puskás Ferenccel (Gere-hagyaték/ Puskás Intézet)

A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottsága 1961–ben terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek a Nemzetközi Labdarúgó–szövetség (FIFA) keretébe. Sípmesteri munkáját és aktív nemzetközi pályafutását végül 1968–ban fejezte be ötven nemzetközi mérkőzéssel és nyolc válogatott találkozóval a háta mögött.

Gere Gyula sípja (Gere-hagyaték/ Puskás Intézet)

Az európai–labdarúgó tornák 1964–es és 1968–as selejtez–mérkőzésein három összecsapáson bíráskodott. Kiemelkedő eseményeknek számított a karrierjében, hogy 1964. április 15–én a Borussia Dortmund–FC Internazionale BEK–elődöntőn dirigálhatott, illetve hogy ugyanebben az évben, szeptember 23–án az FC Internazionale–CA Independiente Világkupa–­találkozó második döntő mérkőzésén fújhatott, több mint ötvenezer néző előtt.

Gere Gyula meccslabdája az FC Internazionale–CA Independiente Világkupa–­találkozóról (Gere-hagyaték/ Puskás Intézet)

Aktív játékvezetői karrierjét követően sem szakított a szenvedélyével: húsz évig dolgozott az MLSZ JB Oktatási Bizottságában. Hetvenhárom évesen, 1993. november 1–jén hunyt el.

Ellenfélnézőben: FTC

Új trénerrel és új csatárrral érkezik a Pancho...

Felvettük a kesztyűt

Edzőmérkőzésekkel hangolódtunk a rövidesen kezdődő...

Leánykiválasztó: február 4.

Idén a 2006 és 2009 között született lányok mutathatják...

TOVÁBBI HÍREK

More news

PAFC - Ferencvárosi TC

január 27. | 18:30 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

PAFC - Ferencvárosi TC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 27. | 18:30 | Pancho Aréna

PAFC - Ferencvárosi TC

január 27. | 18:30 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Gyirmót FC Győr  3-0
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  19-0
Puskás Akadémia FC II - MOL Fehérvár FC II  2-1
DVSC - Puskás Akadémia U14  0-2
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia FC  1-1
FC Hatvan - Puskás Akadémia U19 (leány)  0-7
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U19  1-1
Puskás Akadémia FC II - FC Nagykanizsa  0-1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  1-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - Astra-Activtek HFC-Üllő  8-0