Bezár
kibomlo kibomlo

Előrelépésben reménykedve

Az utolsó bajnokin elszenvedett sérüléséből lábadozik, s a szabályok betartása mellett karitatív tevékenységgel is küzd a koronavírus-járvány ellen kapusunk.

– Nem mondhatom, hogy könnyen viselem a bezártságot, de a sérülés eleve tétlenségre kárhoztat, hiszen pihennem kell. Kezelésekre természetesen járok, a gyógyulás után minél hamarabb szeretném elkezdeni a rehabilitációt, de hogy pontosan mikor térhetek vissza, nem tudom, a becslések szerint tíz hétig fog tartani a felépülés – adott gyors helyzetjelentést állapotáról Hegedüs Lajos, aki a Mezőkövesd elleni bajnokin szenvedett combközelítőizom-sérülést.

– Ezek szerint számodra a járványügyi szabályok betartása nem jelent különösebb problémát…

– A kezeléseken kívül csak a legszükségesebb helyekre megyek, oda is kizárólag maszkban és gumikesztyűben. A csapattársakkal és a stáb tagjaival telefonon, illetve az internetes csoportunkban tartom a kapcsolatot. Ezen kívül próbálok nem érintkezni senkivel, azaz megteszem, ami tőlem telik. Én vagyok az egyik ötletgazdája egy jótékonysági felhívásnak, amely huszonötmillió forinttal támogatná a Szent László kórházat. Úgy véljük, a labdarúgástól kaptunk annyit, hogy most mi tegyünk azokért az emberekért, akik ebben a helyzetben rászorulnak, illetve küzdenek a járvány ellen. Alig negyvennyolc órával ezelőtt indult el a kezdeményezés, úgyhogy a sikeréről még nem igazán tudok mit mondani – a huszonötmillió forinttal próbáltunk egy reális összeget „belőni”, reméljük, esetleg több is összejön. A mi hozzájárulásunk természetesen már az alapítvány számláján van.

– Hogy magáról a fociról is essen szó: csapatkapitány-helyettesként, az együttes egyik alappilléreként hogyan értékeled az együttes eddigi teljesítményét?

– Összességében jól teljesítettünk, de azért van bennem hiányérzet, hiszen akár helyezésben, akár pontszámban is tarthatnánk előrébb. Több olyan találkozó is volt, amelyet a mérkőzés képe alapján meg kellett volna nyernünk, a hátralévő nyolc fordulóban ezt nem engedhetjük meg magunknak. Ugyanakkor a negyedik helyet nem lehet negatívan értékelni – remélem, ha folytatódik a bajnokság, a mostani pozíciónkat meg tudjuk tartani, sőt, feljebb tudunk lépni.

 
Vége a veretlenségi sorozatnak

Nem sikerült feltörni a kispesti falat. Horváth Ferenc első győzelmét ünnepelheti a Honvéd élén.

Tovább olvasom
 
A döntetlen igazságosabb lett volna

Így látta a Honvéd elleni mérkőzésünket Urblík József.

Tovább olvasom
 
Ma nem ment a középpályás játék

Így értékelte a Honvéd ellen 2–1-re elvesztett bajnokit Hornyák Zsolt.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - Illés Akadémia-Haladás  5-1
DVSC - Puskás Akadémia U17  1-2
DVSC - Puskás Akadémia U16  1-6
Puskás Akadémia U15 - Illés Akadémia-Haladás  2-1
Puskás Akadémia FC (Női NB II) - Fehérvár FC  5-1
PMFC - Puskás Akadémia U14  1-2
Puskás Akadémia U19 (leány) - Kelen SC  3-2
Vízművek - Puskás Akadémia U19  0-1
Balatonlelle - Puskás Akadémia FC II  0-4
SC Sopron - Puskás Akadémia FC (Női NB II)  0-13