megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Döntetlen a bajnok ellen

Még a szünet előtt egyenlítettünk, végül emberhátrányban harcoltuk ki az ikszet a Ferencváros ellen. 

Március 14. után először lépett pályára tétmérkőzésen NB I-es csapatunk a Ferencváros elleni rangadón. A mezőkövesdi találkozót Hegedüs Lajos sérülése miatt Tóth Balázs fejezte be kapusposzton – saját nevelésű ifjú hálóőrünk a Fradi elleni találkozóra is a kapuban ragadt. Rajta kívül másik „hazai termékünk”, Spandler Csaba is bekerült a kezdőbe, ő Kamen Hadzsiev helyét vette át a védelem tengelyében.

Már a 6. percben megszerezhettük volna a vezetést: ekkor Golgol Mebrahtu ment el a jobb szélen, remekül tette középre a labdát, ahol Josip Knezevic érkezett, s tíz méterről egyből megcélozta Dibusz Dénes kapuját, ám a vendégek válogatott portása bravúrral hárított. Négy perccel később ismét mi kerültünk helyzetbe: Slagveer labdaszerzését követően Knezevic tálalt a balösszekötő helyén érkező Gyurcsó Ádám elé, ám az ő beadása elment a jobb oldalon érkező Slagveer előtt.

Kisvártatva hasonló szituáció alakult ki a túloldalon, ott Tokmac Nguen nem érte el a neki címzett labdát. A 17. percben aztán a szélsebes norvég támadó Marcell Heistertől kapott jó indítást a bal oldalon, egy remek labdátvétellel megverte Thomas Meissnert, majd 15 méterről kilőtte a hosszú sarkot (0–1).

A 29. percben egyenlíthettünk volna: Nagy Zsolt ívelt át a balról a túloldalra, Slagveer fejjel letette Plseknek, aki egyből lőtt, ám Miha Blazic blokkolta a gólba tartó labdát. Két minutummal később azonban már a szlovén bekk sem tudott segíteni: Tóth Balázs hosszú indításával Knezevic lépett meg a bal oldalon, beadását Lovrencsics Gergő becsúszva el akarta pöckölni az érkező Golgol elől, ám a labda – legnagyobb örömünkre – a hosszú sarokban kötött ki (1–1) – ez is lett a félidő végeredménye.

Szünet után szinte azonnal növelhettük volna az előnyt: a Szolnoki Roland pazar labdájával a jobb szélen meginduló Slagveer beadását Gyurcsó oda lőhette volna, ahová akarja, ám nem találta el a kaput. Az alapvonal felé tartó bőrre a túloldalon még le tudott csapni Slagveer, aki éles szögből el is találta  kaput, de a védők fel tudtak szabadítani a gólvonalról.

A 63. percben Gyurcsó cselezgetett a bal oldalon, majd ballal középre adott, ahol Golgol fejét találta meg, ám az ausztrál-eritreai csatár a bal kapufa mellé bólintott. A 66. percben Knezevic oldott ki húszról egy bombát, de az ő lövése is elkerülte Dibusz kapuját. Négy perccel később Yoell van Nieff megkapta második sárga lapját, így holland középpályásunk mehetett zuhanyozni. Kár, mert sokszor tudtuk nyomás alá helyezni a címvédőt. 

A végjátékban érthetően a védekezésre koncentráltunk. Favorov váltotta Gyurcsót, Golgol kihúzódott a szélre, a szintén csere Tamás Nándor előrelépett éknek. A Fradi is cserélt, a friss erő Leandro próbálkozott távolról, és kevéssel bár, de a kapu fölé lőtt. A 89. percben is ő lőtt a tizenhatos sarkától, de Tóth Balázs könnyűszerrel védett. 

Nem változott az eredmény, így maradtunk az 5. helyen a több győzelmével előzni tudó DVTK mögött, a Ferencváros pedig tartja 9 pontos előnyét a Fehérvár előtt. 

Képgaléria!

OTP Bank Liga, 26. forduló

Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC 1-1 (1–1)

Felcsút, Pancho Aréna, 2020. május 31.

Vezette: Andó-Szabó (Tóth II, Szert)

Gól: Lovrencsics G. (31. – öngól), ill. Nguen (17.)

Sárga lap: Van NIeff (24., 70.). Szolnoki (35.), Plsek (64.), Spandler (77.) ill. Blazic (60.)

Kiállítva: Van Nieff (70.)

PAFC: Tóth B. – Szolnoki, Meissner, Spandler, Nagy Zs. – Van Nieff – Slagveer (Tamás N., 69.), Plsek, Knezevic, Gyurcsó (Favorov, 77.) – Golgol.

FTC: Dibusz – Lovrencsics G. (Botka, 74.), Blazic, Otigba, Heister – Sigér D. (Leandro, 74.), Haratin, Somália – Isael, Boli, Nguen.

Elszalasztott győzelem

Tóth Balázs nyilatkozata a Kisvárda elleni találkozót...

Az első félidőben eldönthettük volna

Így értékelt Hornyák Zsolt a Kisvárda elleni 1–1-es...

Nem sikerült megőrizni az előnyt

Van Nieff góljával sokáig vezettünk, de a hajtós meccs...

TOVÁBBI HÍREK

More news

PAFC - Kecskeméti TE

augusztus 19. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

PAFC - Kecskeméti TE

MECCSINFÓ nyilnyil

augusztus 19. | 20:00 | Pancho Aréna

PAFC - Kecskeméti TE

augusztus 19. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  2–3
Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC  1–1
DAC – Puskás Akadémia U14 (Nagy Adrián-emléktorna, Léva, elődöntő)  1–6
ETO FC Győr – Puskás Akadémia (leány U17, felkészülési mérkőzés)  2–5
ETO FC Győr – Puskás Akadémia (leány U15, felkészülési mérkőzés)  0–8
Diósgyőri VTK – Puskás Akadémia U16 (II. DVTK Rakaczki-kupa)  3–2/2–2
Puskás Akadémia – FC STK 1914 Somorja U14 (Nagy Adrián-emléktorna, Léva, döntő)  10–0
Puskás Akadémia – NK Osijek U17 (felkészülési mérkőzés)  2–3
TSC – Puskás Akadémia U15 (TSC Kupa)  0–2
Puskás Akadémia U16 - Legia Warszava (Rakaczki Kupa)  1–3