Bezár
kibomlo kibomlo

Dobogón maradni

A Pancho Arénában, a Budapest Honvéd ellen biztosíthatjuk be a bronzérmet az OTP Bank Liga 33. fordulójában.

Nem akármilyen végjátékokat láthatott a nagyérdemű az NB I-es bajnokság legutóbbi körében. A torokszorító izgalmak Mezőkövesden kezdődtek, ahol a kiesés elől menekülő Debrecen a 95. percben szerezte meg a győzelmet, majd Kisvárdán folytatódtak, ahol Sassá kései vezető góljára a hosszabbítás negyedik percében Thomas Meissner hatalmas ballábas kapáslövésével tudtunk válaszolni, s ezzel mi kerültünk bronzérmes pozícióba.

Arról, hogy az Európa-liga-selejtezőt érő harmadik hely realitássá váljék, szombat este nyolctól tehetünk, ekkor fogadjuk ugyanis a Budapest Honvédot az OTP Bank Liga 2019/20-as kiírásának zárófordulójában. A recept egyszerű, győzelme esetén biztosan bronzérmes a Hornyák-legénység, illetve akkor végzünk dobogón, ha ugyanannyi pontot szerzünk, mint párhuzamos mérkőzésen a Mezőkövesd a Ferencváros otthonában.

A két csapat pillanatnyi formája, illetve a tabellán elfoglalt helyezés alapján mi számítunk az összecsapás esélyesének, ugyanis jelen pillanatban két hellyel és hét ponttal előzzük meg a piros-feketéket, s a legutóbbi öt fordulóban mi gyűjtöttük a legtöbb pontot – szám szerint tizenegyet – az egész NB I-es mezőnyben. A kispestiek szerdán 4–2-re verték a Kaposvárt, ezzel kétmeccses vereségsorozatnak vetettek véget, míg mi ZTE elleni idegenbeli fiaskó után öt mérkőzés óta vagyunk veretlenek.

Az egymás elleni örökmérleg ugyanakkor kispesti fölényt mutat: tizenöt összecsapásból nyolcszor diadalmaskodtak a XIX. kerületiek, ötször volt pontosztozkodás, s mindössze kétszer végződött a mi sikerünkkel a csata. Nem rossz ómen azonban, hogy mindkét győzelmet hazai pályán szereztük, s ebből egyszer az utolsó körben sikerült nyernünk. A legutóbbi nyertes ütközet 2018 szeptemberében volt, akkor Josip Knezevic 17. percben szerzett gólja döntötte el javunkra az összecsapást.

A mostani szezonban kétszer találkoztunk riválisunkkal, az első mérkőzésen 2–1-re a fővárosiak nyertek a Pancho Arénában, míg a kispestiek ideiglenes otthonául szolgáló Új Hidegkuti Nándor Stadionban 1–1-es döntetlen született, Davide Lanzafame tizenegyesből szerzett találatára a 88. percben Josip Knezevic válaszolt – ugyancsak büntetőből.

Knezevic egyébként a legeredményesebb Puskás-játékos a párharc történetében, eddig ötször mattolta a kispestieket, legemlékezetesebb találata a már említett 2018 szeptemberi gól volt, amikor a saját térfeléről megindulva egészen a vendég kapuig robogott, majd a kimozduló kapus fölött higgadtan emelt a hálóba. Nagyon nem bánnánk, ha „Joka” és társai most is bemutatnának néhány hasonló kunsztot…

„A hétközi, kisvárdai meccsen a küzdőszellemünkre nem lehetett panasz, példásan harcoltunk, és a végén szereztünk egy pontot, lehet, hogy a legfontosabbat ebben a szezonban.  A Honvéd elleni mérkőzést is úgy kell kezelnünk, mint az összes többit, azaz meg kell nyernünk, ugyanakkor természetesen fontos, hogy a fiúk átérezzék az összecsapás jelentőségét. Ellenfelünk jó csapat, de nem fogjuk vissza magunkat, hatékony támadófutballt akarunk játszani, és remélem, begyűjtjük a harmadik helyhez szükséges három pontot” – nyilatkozta az összecsapás előtt vezetőedzőnk, Hornyák Zsolt.

Nagy Zsolt a legutóbbi szezon végén jobb lábbal is gólt lőtt a Honvéd elleni hazai 2-2 alkalmával. A legutóbbi két fordulóban is a másik oldalon, jobbhátvédként lépett pályára, úgyhogy lehet, hogy ismét a jobb lábában "rejtőzik majd" a siker kulcsa. Vele készítettünk villámriportot a záró forduló előtt. 

 

 
Így lettünk bronzérmesek!

David Vanecek, Josip Knezevic, Urblík József és a többiek összesen ötvenkétszer zörgették meg az ellenfelek...

Tovább olvasom
 
Portugál bekk az első fecske

Egyesületünk kettő plusz egy éves szerződést kötött Joao Nunesszel.

Tovább olvasom
 
Gyurcsó is elbúcsúzott

Egyéves kölcsönszerződése lejártával távozik klubunktól Gyurcsó Ádám.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  2-1
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  3-1
DVTK - Puskás Akadémia FC  1-2
DVSC - Puskás Akadémia FC  2-2
Puskás Akadémia FC - Kaposvári Rákóczi FC  2-1
ZTE FC - Puskás Akadémia FC  2-0
Puskás Akadémia FC - FTC  1-1
Puskás Akadémia FC - Aqvital FC Csákvár  5-0
Puskás Akadémia FC - Budafoki MTE  2-0
Herceghalom - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  1-3