Bezár
kibomlo kibomlo

Ünnep a Panchóban – megvan a bronz!

Története során először végzett a dobogón NB I-es csapatunk, s – a bajnok Ferencváros és a második helyezett MOL Fehérvár FC mögött – megszerezte a harmadik helyet a bajnokságban. Az utolsó fordulót követően éremátadóval – és persze ünnepléssel – ért véget a 2019/2020-as szezon.

Történelmet írt a Puskás Akadémia FC – fennállása óta először végzett csapatunk az első osztály legjobbjai között, s a Budapest Honvéd 2–1-es legyőzésével bronzérmesek lettünk az OTP Bank Ligában, egyben kiharcoltuk az Európa-liga-szereplés jogát. NB I-es csapatunk játékosai a mindent eldöntő szezonzáró mérkőzést követően egytől egyig felsorakoztak a Pancho Aréna gyepén, hogy a bajnokságban elért harmadik helyezésükért – az idény csúcspontjaként – átvehessék bronzérmüket.

Mészáros Lőrinc akasztotta labdarúgóink, a stáb szakembereinek és a klub vezetőségének nyakába a medálokat, s akadémiánk kuratóriumi elnöke átadta a kupát a kapitánynak, Szolnoki Rolandnak és a csapat többi játékosának. Rövidesen megmutatjuk, milyen volt a Pancho-béli futballünnep!

KÉPGALÉRIA!

 

 
Így lettünk bronzérmesek!

David Vanecek, Josip Knezevic, Urblík József és a többiek összesen ötvenkétszer zörgették meg az ellenfelek...

Tovább olvasom
 
Portugál bekk az első fecske

Egyesületünk kettő plusz egy éves szerződést kötött Joao Nunesszel.

Tovább olvasom
 
Gyurcsó is elbúcsúzott

Egyéves kölcsönszerződése lejártával távozik klubunktól Gyurcsó Ádám.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  2-1
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  3-1
DVTK - Puskás Akadémia FC  1-2
DVSC - Puskás Akadémia FC  2-2
Puskás Akadémia FC - Kaposvári Rákóczi FC  2-1
ZTE FC - Puskás Akadémia FC  2-0
Puskás Akadémia FC - FTC  1-1
Puskás Akadémia FC - Aqvital FC Csákvár  5-0
Puskás Akadémia FC - Budafoki MTE  2-0
Herceghalom - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  1-3