megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Váratlan vereség

Felkészülési mérkőzésen 1–0-ra kikaptunk a Soroksár SC-től a Pancho Arénában.

A 6. percig kellett várni az első helyzetre, ekkor Nagy Zsolt kapott egy szép indítást, és a balösszekötő helyén előretörve centikkel laposan a bal kapufa mellé lőtt. Kisvártatva Kiss Tamás húzta meg a jobb szélt, centerezésére Artem Favorov érkezett, de szögletre tudtak előle tisztázni a soroksáriak.

Valamivel több mint fél óra elteltével Kiss Tamás szerezhetett volna gólt, de az ötös sarkáról Varga Ádám kapuja fölé emelt. A 41. percben ismét Nagy Zsolt volt a főszereplő, balszélsőnk jó húsz méterről eresztett meg egy életerős balost, a léc alá tartó labdát látványos mozdulattal tornázta ki Varga Ádám.

Nagyjából hat perc telt el a második félidőből, amikor Kiss Tamás indult meg középen, balra passzolt Josip Knezevic elé, aki futtából a kapu fölé emelt. A 68. percben a szünetben csereként beállt Urblík József kínálta meg tizenkilenc méterről Vargát, a labda ismét a léc alá tartott, a sroksári kapus újfent szögletre tudta ütni.

A 60. percben egy látványos Urblík-Knezevic kombináció után a belül érkező Kiss Tamás lőtt nagy helyzetben a kapu fölé, ám ha bemegy akkor sem lett volna gól, a az asszisztens ugyanis lest jelzett. Három minutummal később Knezevic passzából Urblík lőhetett balról, éles szögből, lökete egy védőről pattant az oldalhálóba.

Hét perccel később Kamen Hadzsiev tört előre középen és adott jó labdát Knezevicnek, aki tizennhárom méterről, éles szögből, futtából a bal alsó sarok mellé lőtt. A 79. percben megszerezte a vezetést a Soroksár: Szerető Krisztofer cselezte magát lövőhelyzetbe balról, majd Kiss Ágoston kapujának bal oldalába lőtt (0–1) – ezzel el is döntötte a mérkőzést.

Felkészülési mérkőzés

Puskás Akadémia FC–Soroksár SC 0–1 (0–0)

Felcsút, Pancho Aréna, 2020. július 25.

Gól: Szerető (79.)

PAFC: Tóth B. – Szolnoki, Joao Nunes, Meissner, Deutsch L. – Plsek, Van Nieff, Favorov – Kiss T., Vanecek, Nagy Zs. 

Csereként pályára lépett: Kiss Á. (kapus), Urblík, Spandler, Hadzsiev, Knezevic, Mim, Komáromi.

Soroksár: Varga Á. – Bene M., Gengeliczki, Valencsik, Pászka – Huszák, Gyömbér – Orosz M., Korozmán, Magyari – Erdélyi L.

Csereként pályára lépett: Szerető, Lovrencsis B., Derekas, Csernik, Gárdos, Kópis.

Az első mérkőzésre készülve

Markek Tamás sikeresen túl van a beilleszkedésen, remekül érzi...

Az FC Juniors az első ellenfél

A paschingi FC Juniors Oberösterreich ellen vívja első ausztriai...

Lett vagy feröeri ellenfél jöhet a második körben

Ha együttesünk sikerrel veszi az Inter Turku elleni párharcot, az RFS vagy a...

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U16  3-0
Puskás Akadémia FC (Női NB II) - Kész-St. Mihály FC  2-1
Puskás Akadémia FC II - ZTE FC II  2-1
Puskás Akadémia U17 - DVSC-DLA  4-1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U14  0-1
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U19  6-0
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15  0-2
Puskás Akadémia U16 - Illés Akadémia-Haladás  1-4
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19 (leány)  1-0
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U16  1-0