megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Válogatott támadó a cseh bajnoktól

Klubunk hároméves szerződést kötött Alexandru Balutával.

Megvan csapatunk negyedik nyári igazolása: a cseh bajnok Slavia Prahától érkezett a hatszoros román válogatott Alexandru Baluta. A 26 éves, szélsőként és támadó középpályásként is bevethető játékos a Ghica Popescu Akadémián nevelkedett, majd szerepelt a román Chindia Targoviste, az FC Viitorul és a Universitatea Craiova együtteseiben. Utóbbi csapattal 2018-ban román kupát nyert, a Liga 1-ben 117 fellépésen 19-szer volt eredményes és 12 gólpasszt osztott ki.

Baluta két éve igazolt a Slavia Prahához, s a 2018–2019-es szezonban cseh bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett a fővárosi gárdával – az előző évadot a Slovan Liberecnél töltötte kölcsönben. Az elmúlt két esztendőben 45 cseh bajnokin lépett pályára, amelyeken 7 gólig és 7 asszisztig jutott.

Új szerzeményünk szerepelt a román U17-es és U21-es válogatottban, majd 2017 júniusában a Chile elleni felkészülési mérkőzésen csereként beállva győztes góllal debütált keleti szomszédunk felnőtt nemzeti csapatában.

Jobban kell küzdenünk a sikerért

Hornyák Zsolt értékelése a Vasas elleni bajnoki mérkőzés...

Nem tudtuk legyőzni a Vasast

Bár Luciano Slagveer góljával az első félidőben megszereztük a...

Meg kell törnünk a jeget

Szívósan védekező Vasasra számít Hornyák Zsolt, de...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Újpest FC

február 9. | 19:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Újpest FC

MECCSINFÓ nyilnyil

február 9. | 19:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Újpest FC

február 9. | 19:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - NK Osijek II  1–2
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  0–17
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–2
Maribor - Puskás Akadémia U14  4–2
Maribor - Puskás Akadémia U15  5-0
Puskás Akadémia U16 - Topolya  1–2
Puskás Akadémia U17 - Maribor  1–2
Puskás Akadémia U19 - Maribor  0–0
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Austria Wien  1–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–2