Bezár
kibomlo kibomlo

Cél a győzelem!

Vasárnap tizenegy órakor a Ménfőcsanakot látjuk vendégül.

A Ménfőcsanak, bár szoros mérkőzéseket játszott eddig a bajnokságban, még nyeretlen az új szezonban. A nyitófordulóban a bajnokesélyes III. Kerület otthonában szenvedett 1–0-s vereséget, majd hazai pályán a Tatabányától is 1–0-ra kapott ki. A mosoni csapat az első pontját a nagyatádi 1–1-s döntetlennel szerezte, de múlt héten, Csanakon a Veszprém győzött 2–1-re. Vasárnapi ellenfelünk 4 forduló után 1 ponttal a 18. helyen áll a tabellán.

A kék-fehérek nyáron reaktiválták a 43 esztendős Vayer Gábort, aki eddig minden mérkőzésen pályára lépett a bajnokságban. Vayer az NB I-ben Győrben, Fehérváron és Pakson futballozott, míg légiósként megfordult Portugáliában, Cipruson és Izraelben is. Legnagyobb sikereit a Pakssal érte el, 2011-ben az NB I-ben ezüstérmes volt a tolnaiakkal és megnyerték a Magyar Ligakupát. Az élvonalban karrierje során 236 meccsen 54 gólt szerzett.

A mieink az előző körben a szomszédvári rangadón 2–1-re kikaptak Bicskén. A mérkőzésen Mayer János sérülése miatt a 34. percben csereként beállt a 19 esztendős Kocsis Barnabás, akinek ez volt az első mérkőzése a PAFC II-ben. A szezonban immár hét (Artem Nahirnij, Berekali Márk, Gazdag Vajk, Kalmár Benedek, Kocsis Barnabás, Mayer János, Hosszú Zétény) fiatalunk tapasztalhatta meg a felnőtt- és az utánpótlásfutball közötti különbségeket.  

Vezetőedzőnk, Nagy Ádám jól ismeri következő ellenfelünket: a 2017–2018-as évadban Győr-Moson-Sopron megyei első osztályt nyert a Ménfőcsanak játékosaként, majd az NB III-ban is erősítette a győrieket.

„Úgy készülünk, mint bármelyik eddigi mérkőzésünkre, csak még több tapasztalattal. Jó a munkamorál és a csapaton belüli légkör. Nem befolyásolja ezt az előző két sikertelen bajnokink, sem az, hogy egy rosszul rajtoló, de ellenünk a három pontért mindent elkövető Ménfőcsanak lesz az ellenfél. Számomra presztízsmérkőzés, hiszen tevékeny részese voltam annak, hogy az ellenfél az NB III-ba feljutott pár éve. A bizonyítási vágy dolgozik bennem és a csapatban is, győzni akarunk a hétvégén” – mondta szakvezetőnk.

A bajnokság előző kiírásában a koronavírus-járvány miatt egyszer találkoztunk a Ménfőcsanakkal. Októberben hazai pályán Skribek Alen góljával szereztünk vezetést, de a vendégek Serfőző Bence révén kiegyenlítettek. Ganbold Ganbajarnak köszönhetően újra előnybe kerültünk, ám Német Bence és Nagy Benjámin hajrábeli találataival fordított a Csanak (2–3). A legszebb emlékünk a párharcból a 2018–2019-es évad végén, amikor az utolsó körben Ménfőcsanakon gól nélküli döntetlennel NB III-as csapatunk bebiztosította a harmadik helyét a tabellán.

NB III Nyugati csoport, 5. forduló

PAFC II – Ménfőcsanak

Időpont: 2020. 08. 23. (vasárnap) 11 óra

Helyszín: Felcsút, Puskás Akadémia, IV-es pálya

Vezeti: Juhász D. (Mohos, Illés T.)

 
Újabb súlyos vereség

Már az első félidőben hármat kaptunk. Utána Spandlert ráadásul kiállították.

Tovább olvasom
 
Vereség Füreden

Hiába voltak helyzeteink, 3–1-re kikapott NB III-as csapatunk a Balaton északi partjának fővárosában.

Tovább olvasom
 
Ők belőtték, mi nem

Ellentétes félidők után a Honvéd fordított a rangadón. Mi kihagytuk, ők belőtték a 11-est. Egy kiállítás pedig...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Kazincbarcikai SC FC - Puskás Akadémia FC (Női NB II)  0-9
Felcsút SE U13 - Szekszárdi UFC  16-0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  1-5
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  2-4
Puskás Akadémia FC II - VLS Veszprém  0-0
Toponár SC - Puskás Akadémia FC  0-7
Felcsút SE U12 - Szekszárdi UFC  3-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  10-1
MOL Fehérvár FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  0-1
Balatonfüredi FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány)  1-5