Bezár
kibomlo kibomlo

Nem sikerült a bravúr

A magyar válogatott Sallai Roland góljának is köszönhetően 0–3-ról fel tudott állni az Oroszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen, ám az egyenlítés már nem jött össze.

A Törökország elleni bravúros idegenbeli 1–0-s győzelem után a 2018-as világbajnokság házigazdájával szemben a Puskás Arénában bizonyíthatott Marco Rossi csapata. Az olasz szövetségi kapitány a 3–5–2-es felállásra szavazott, a kezdőcsapatban ott volt egy kori akadémistánk, Sallai Roland is.

Az első negyedórában mindkét csapat előtt adódott lehetőség, ám gólt csak a vendégek tudtak szerezni, mégpedig Anton Mirancsuk révén, aki egy bal oldali támadás végén Daler Kuzjajev középre adását perdítette a kapunkba tizenhárom méterről (0–1).

Fél óra elteltével ismét rezgett a hálónk: Mirancsuk beadása után Szalai Ádámot Andrej Szemjonov szerelte a tizenhatosunkon belül, a labda Magomed Ozdojev elé került, aki tizenöt méterről, ballal a jobb alsó sarokba lőtt (0–2).

A második félidő rémálomszerűen kezdődött a mieink számára, ugyanis még egy perc sem telt el a középkezdés után, amikor Kuzjajev beadása a látogatók csapatkapitánya, Artyom Dzjuba készítette le a labdát Mario Fernandesnek, a brazilból orosszá lett jobbhátvéd pedig jobbal a jobb sarokba lőtt (0–3).

A 62. percben jött a magyar szépítés, mégpedig Sallai évén, aki a csereként beállt Kalmár Zsolt passzával Szemjonov óriási hibájának köszönhetően egyedül léphetett ki a középcsatár helyén, és tizenkét méterről, ballal Sunyin kapus fölött a hálóba emelt (1–3).

Nyolc perccel később sikerült minimalizálnunk a játékrész elején még tetemes orosz előnyt. Szoboszlai Dominik adott be balról, Bese Barnabás megnyerte a Jurij Zsirkovval vívott fejpárbajt, lefejelt labdáját a csereként beállt Nikolics Nemanja három méterről a kapuba vágta (2–3).

A hajrában együttesünk mindent megtett az egyenlítésért, helyzetei is voltak, ám a pontot nem sikerült feltenni az i-re, így elvesztettük első hazai NL-meccsünket – talán egy telt házas meccsen összejött volna bravúr…

UEFA Nemzetek Ligája, 2. forduló:

Magyarország–Oroszország 2–3 (0–2)

Vezette: Mariani (Tegoni, Bindoni)

Gól: Sallai (62.), Nikolics (70.), ill. Mirancsuk (15.), Ozdojev (34.), Fernandesz (46.)

Magyarország: Gulácsi – Orbán, Lang, Szalai A. – Bese, Sigér (Kalmár, 46.), Szoboszlai (Cseri, 82.), Nagy Á., Holender – Sallai R., Szalai Á. (Nikolics, 67.).

Oroszország: Sunyin – Fernandes, Szemjonov, Dzsikija, Kudrjasov – Ozdojev, Zobnyin, Ionov (Karavajev, 75.) – Mirancsuk (Gazinszkij, 67.), Dzjuba, Kuzjajev (Zsirkov, 57).

 
Továbbra is az élen fiataljaink

Az 5. fordulóban és egyben az első öt körben is nálunk kapták a legtöbb játékpercet az U20-as korosztályba tartozó...

Tovább olvasom
 
Meccsinfó: Ferencvárosi TC - PAFC

Szurkolói információk az FTC elleni vasárnapi bajnoki mérkőzésre.

Tovább olvasom
 
Sallai bekerült Rossi keretébe

Kihirdette a Bulgária, Szerbia és Oroszország ellen készülő magyar válogatott keretét Marco Rossi szövetségi kapitány,...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - DVTK  3-1
Puskás Akadémia FC II - Tatabányai SC  1-2
Csór Truck-Trailer - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  3-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány) - FC Hatvan  7-0
Puskás Akadémia FC (Női NB II) - ZTE FC  6-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - Illés Akadémia-Haladás  2-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - MTK Budapest  5-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - MTK Budapest  2-3
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány) - Veszprémi FC USE  7-1
Felcsút SE U13 - Paksi FC  1-1