Bezár
kibomlo kibomlo

Javítani és győzni kell

Az újonc SC Sopront fogadja szerdán 16 óra 30 perckor NB III-as gárdánk.

Következő ellenfelünk az SC Sopron a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett 2019–2020-as szezonban 46 ponttal az első helyen zárt – jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzve a Csornát – a Győr-Moson-Sopron megyei első osztályban, s ezzel feljutott az NB III-ba.

A Sopron a mostani évadban 8 fordulót követően 8 ponttal a 14. helyen áll a harmadosztály nyugati csoportjában. A soproniak jó formában érkeznek hozzánk: másfél hete Nagyatádon győztek 3–0-ra, múlt szombaton pedig otthon Kustor Noel mesternégyesével 4–1-re verték a Veszprémet. Ráadásul Kustor a lipóti Szabó Lukasszal holtversenyben 8 találattal vezeti a góllövőlistát.

A hűség városában egykoron szebb napokat is látott a futballélet: az 1945-ben alapított FC Sopron a 2003–2004-es idényben ötödik volt az NB I-ben, valamint az élvonal támadói között a soproni Tóth Mihály végzett az élen 17 góllal. 2005-ben a csapat Pintér Attila vezetésével a Magyar Kupa-döntőben 5–1-re verte az FTC-t s ezzel elhódította a trófeát. Sopronban futballozott a magyar élvonal legismertebb idegenlégiósa, a háromszoros olasz gólkirály és világbajnoki ezüstérmes, Guiseppe Signori. A talján támadó a 2005–2006-os szezonban erősítette a klubot, tíz bajnokin háromszor volt eredményes, ám sérülése miatt 2006 nyarán visszavonult. Az FC Sopron pénzügyi nehézségek miatt 2008-ban megszűnt. Ezután a Soproni VSE lett a város legmagasabb osztályban jegyzett klubja, amely 2011–2018 között az NB II-ben szerepelt, de a nálunk is felmerülő pénzügyi problémák miatt visszasorolták őket a megyei harmadosztályba.

Az előző fordulóban a mieink két győzelem után Lipóton szenvedtek 4–2-es vereséget. A hazaiak már néggyel vezettek, de a hajrában Gazdag Vajk első NB III-as találatával, illetve Papp Kristóf góljával még visszajöttünk mérkőzésbe. Csapatunk hét mérkőzés után 11 ponttal 10. a bajnokságban

NB III-as keretünkből az elmúlt hetekben négyen: Corbu Marius, Kalmár Benedek, Sipos Gábor és Vizler László is bemutatkozhatott NB I-es gárdánk színeiben. Corbu és Kalmár a Hammarby elleni Európa-liga selejtezős mérkőzésen, Vizler az Újpest elleni 3–2-es győzelem alkalmával, legutóbb pedig Sipos Gábor esett át a tűzkeresztségen. A 17 éves középpályás a 3–0-s Puskás-sikert hozó bajnokin Kisvárdán Kiss Tamást váltotta.

„A Lipót elleni bajnoki nem úgy alakult, ahogy terveztük, ezért szerdán mindenképpen szeretnénk javítani. Nehéz meccs elé nézünk, mert a Sopron erős együttes, de ha be tudjuk tartani az előzőleg megbeszélt taktikát, akkor győzni fogunk” – fogalmazott korosztályos válogatott játékosunk, Hosszú Zétény.

NB III Nyugati, 9. forduló

PAFC II – SC Sopron

Időpont: 2020. 09. 09. (szerda) 16 óra 30 perc

Helyszín: Felcsút, Puskás Akadémia, IV-es pálya

Vezeti: Maml (Varga K., Bizderi)

 
Makulátlanul

Az U15-ös és U14-es csapat is simán győzött a Kecskemét ellen.

Tovább olvasom
 
Erős kezdés Sallai(ék)tól

Győzelemmel indította a német Bundesliga 2020/21-es szezonját Sallai Roland csapata, az SC Freiburg. Egykori akadémistánk nagyszerű...

Tovább olvasom
 
Baluta a válogatottban

Meghívót kapott a román nemzeti tizenegybe Alexandru Baluta.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Veszprémi FC USE - Felcsút SE U12  19-0
Veszprémi FC USE - Felcsút SE U13  3-3
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Vál  5-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - KTE LA  3-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - KTE LA  4-0
III. KER. TVE - Puskás Akadémia FC II  2-0
Puskás Akadémia FC (Női NB II) - Csepel Utánpótlás SE  7-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - ETO FC Győr  3-1
Bakonycsernye - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  1-0
PVSK - Felcsút SE U12  6-0