Bezár
kibomlo kibomlo

Éllovas fiatalság

Csapatunknál kapták a legtöbb játéklehetőséget a fiatal magyar labdarúgók az OTP Bank Liga 4. fordulójában.

Hornyák Zsolt csapatában a MOL Fehérvár FC ellen a 2000. január 1. után született labdarúgók közül a 18 éves Komáromi György, valamint az egyaránt 19 éves Kiss Tamás és Tamás Nándor is végigjátszotta a találkozót, a 2002-es születésű Vizler László pedig az utolsó negyedórára szállt be – ezzel ismét Puskás Akadémia FC biztosította a legtöbb játékpercet a magyar fiatalok számára.

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az említett korosztályból mieinknél a mongol Ganbold Ganbajar és a romániai Corbu Marius is lehetőséget kapott a Vidi ellen, a Budafokban pedig pályára lépett Skribek Alen, aki klubunktól került kölcsönbe a fővárosi csapathoz.

Az U20-as magyar fiatalok játékpercei az NB I 4. fordulójában csapatonként (a 2001-ben vagy az után születettek percei duplán számítanak):

PAFC: 90X2+90+90+15X2=390 perc

Paks: 82X2+35X2+8X2+1X2=252

MTK: 90+90=180

Budafok: 66X2=132

Bp. Honvéd: 46X2=92

Újpest: 65

DVTK: 17X2=34

ZTE: 21

Játékosonként:

Kiss Tamás (PAFC): 90

Tamás Nándor (PAFC): 90

Komáromi György (PAFC): 90

Schön Szabolcs (MTK): 90 perc

Mezei Szabolcs (MTK): 90

Vas Gábor (Paks): 82

Skribek Alen (Budafok): 66

Csongvai Áron (Újpest): 65

Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd): 46

Szendrei Ákos (Paks): 35

Szánthó Regő (ZTE): 21

Szűcs Kornél (DVTK): 17

Vizler László (PAFC): 15

Görög Gergő (Paks): 8

Debreceni Ákos (Paks): 1

Összesen: 806 perc

 
Meccsinfó: DVTK–PAFC

Szurkolói információk a Diósgyőr elleni vasárnapi mérkőzésre.

Tovább olvasom
 
Ez történt a héten

Inkább a hölgyek hasítottak most. U14-es fiúcsapatunk hibátlan még, az U15-ösök meccse elmaradt.

Tovább olvasom
 
Belenéztünk egy pofonba

A három kudarc után jól építkező MTK ellen sok hibát vétettünk. Két győzelmet követően első...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Kazincbarcikai SC FC - Puskás Akadémia FC (Női NB II)  0-9
Felcsút SE U13 - Szekszárdi UFC  16-0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  1-5
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  2-4
Puskás Akadémia FC II - VLS Veszprém  0-0
Toponár SC - Puskás Akadémia FC  0-7
Felcsút SE U12 - Szekszárdi UFC  3-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  10-1
MOL Fehérvár FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  0-1
Balatonfüredi FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány)  1-5