Bezár
kibomlo kibomlo

Sorsoltak a lányoknál

A Női Magyar Kupában a harmadik fordulóval folytatódnak tovább a párharcok az október 10-11-ei hétvégén, együttesünk a Kazincbarcikát kapta.

Idegenben folytatja a Magyar Kupa küzdelmeit női NB II-es csapatunk. Lányaink a 3. fordulóban a szintén a másodosztályú bajnokságban versengő, jelenleg a Keleti-csoportban a tabella 7. helyén álló Kazincbarcika otthonában küzdhetnek meg a továbbjutásért. Együttesünk az első fordulóban az Újpest FC ellen büntetőkkel jutott tovább, majd a Magyar Labdarúgó Egyletet szintén tizenegyespárbajban legyőzve kvalifikálta magát a harmadik körbe. Halászi Kinga gárdája négy forduló után hibátlanul vezeti az NB II Nyugati-csoportját, s a Magyar Kupában viheti tovább eddigi remek bajnoki formáját. 

Halászi Kinga (vezetőedző): "A Magyar Kupa harmadik körébe léptünk, a korábbi mérkőzések alapján most is úgy gondolom, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A párharcokba innentől kezdve az NB I-ben játszó csapatok is bekapcsolódnak, szerencsére most sikerült elkerülnünk őket. Újoncként, a legjobb nyolcba kerülésért egy szintén NB II-es csapattal, a Kazincbarcika együttesével játsszunk. Nem igazán ismerjük őket, de bizakodóan tekintünk erre az összecsapásra, szeretnénk bekerülni a legjobb nyolc közé, jó lenne megugrani ezt a szintet. Külön nagy öröm, hogy újra lesz válogatott összetartás, az U19-es női válogatottba két játékosunkat – Palakovics Laura és Tamók Rebeka –, míg az U17-es nemzeti együttesbe hét játékosunkat – Dobó-Nagy Boglárka, Harmat Sára, Helmeczi Petra, Novák Luca, Szűcs Flóra, Tóth Zsóka, Vicz Lara – hívta meg a szövetségi edző. Pozitív visszacsatolás, hogy egyre több női labdarúgónk oda tud kerülni egy-egy összetartásra, ez mindenképpen bizakodásra ad okot, igazolva a munkánkat, hogy jó úton járunk. Remélem, hogy a fiatalok is meg tudják állni a helyüket, élvezzék minden pillanatát, amit a nemzeti csapatban tölthetnek." 

A Női Magyar Kupa 3. fordulójának párosításai:

2011 Champion-Metis (NB II)–Kelen SC
Soroksár SC (NB II)–Astra-ALEF HFC-Üllő
MTK Hungária FC–ETO FC Győr
FC Hatvan (NB II)–FTC-Telekom
Fehérvár FC (NB II)–Kész-St. Mihály FC
Kazincbarcikai SC FC (NB II)–Puskás FC (NB II)
Haladás-Viktória–DVTK
Nyíregyháza SFC (NB II)–Nimród SE (NB II)

A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el, döntetlen esetén nincs hosszabbítás, rögtön tizenegyesek következnek. 
 

 
Hosszabbított a „cséká”

Csapatkapitányunk, Szolnoki Roland 2024 nyaráig szóló szerződést írt alá klubunkkal.

Tovább olvasom
 
Meccstörténet: PAFC–DVTK

Nyolcadik Diósgyőr elleni sikeréért hajt vasárnap együttesünk – háromszor már idegenben is legyőztük a borsodiakat.

Tovább olvasom
 
Fel kell tüzelni őket

Székely Gábor és az U19-es csapat rangadót játszik szombaton. A nagy rivális Honvéd látogat hozzánk.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Kazincbarcikai SC FC - Puskás Akadémia FC (Női NB II)  0-9
Felcsút SE U13 - Szekszárdi UFC  16-0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  1-5
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  2-4
Puskás Akadémia FC II - VLS Veszprém  0-0
Toponár SC - Puskás Akadémia FC  0-7
Felcsút SE U12 - Szekszárdi UFC  3-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  10-1
MOL Fehérvár FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  0-1
Balatonfüredi FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány)  1-5