megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Kilencvenkét éves lenne Lantos Mihály

1928. szeptember 29-én – éppen Szent Mihály napján – Budapesten született az Aranycsapat kiváló balhátvédje. Hagyatékának egy része a Puskás Intézetben található.

Lantos Mihály tizenkét éves korában a MÁVAG SK csapatánál kezdett el focizni. 1944-től a BVSC játékosa lett. Az egyesületnek többször változott a neve, így lett játékosa a MÁV Konzum Előrének, majd a Budapesti Vasutas Előre SC-nek is. 1947-ben aztán leigazolta az MTK, az az együttes, ahol végül egész profi labdarúgó–pályafutását töltötte. Aktuális csapatának névváltozásai miatt tagja volt 1949 és 1951 között a Textiles; 1951–1953 között a Budapesti Bástya; 1953–1956 között pedig a Budapesti Vörös Lobogónak. Az MTK-nál játszott tizennégy éve alatt nagyon sikeres korszakot tudhatott maga mögött: válogatott csapattársaival, Hidegkuti Nándorral a csatársorban, vagy éppen az egy évet ott töltő Fazekas Árpáddal a kapuban, háromszor volt a bajnokcsapat tagja (1951, 1953, 1957–1958); hatszor nyert ezüstérmet (1948–1949, 1950 ősz, 1952, 1954, 1955, 1957 tavasza) és egyszer bronzérmet (1949–1950). 1955-ben a Közép-európai Kupát is megnyerték, miután 8–1-es összesítéssel kiütötték a prágai UDA együttesét. Lantos Mihály a kék–fehérek színeiben összesen 290-szer lépett pályára és harmincnyolc gólt szerzett.

Lantos Mihály 1949–1950-es bajnoki bronzérme, Budapesti Textiles Sport Egyesület /MTK/ (Lantos-hagyaték/ Puskás Intézet) 

A kitűnő rúgótechnikájáról híres Lantos 1949-től lett magyar válogatott és az 1956-os visszavonulásáig ötvenhárom mérkőzésen ötször volt eredményes.

Az 1954-es vb alkalmával kapott távirat Koós Tamástól (Lantos-hagyaték/ Puskás Intézet) 

Játékos–pályafutását követően 1963-ban először Kőbányán kezdett edzősködni, majd külföldre ment és Bukovi Márton segédedzője lett a görög Olimpiakosz Pireusznál. Hazatérését követően 1968-tól a Komlói Bányászhoz került, majd Nagykanizsán, Székesfehérváron, végül pedig Zalaegerszegen dolgozott 1980 és 1981 között. 1989-ben, hatvanegy évesen hunyt el. Húsz évvel később, 2009 májusában, az MTK Csömöri úti sporttelepét Lantos Mihály Sportcentrumnak nevezték el.

Felvettük a kesztyűt

Edzőmérkőzésekkel hangolódtunk a rövidesen kezdődő...

Leánykiválasztó: február 4.

Idén a 2006 és 2009 között született lányok mutathatják...

TOVÁBBI HÍREK

More news

PAFC - Ferencvárosi TC

január 27. | 18:30 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

PAFC - Ferencvárosi TC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 27. | 18:30 | Pancho Aréna

PAFC - Ferencvárosi TC

január 27. | 18:30 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Gyirmót FC Győr  3-0
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  19-0
Puskás Akadémia FC II - MOL Fehérvár FC II  2-1
DVSC - Puskás Akadémia U14  0-2
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia FC  1-1
FC Hatvan - Puskás Akadémia U19 (leány)  0-7
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U19  1-1
Puskás Akadémia FC II - FC Nagykanizsa  0-1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  1-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - Astra-Activtek HFC-Üllő  8-0