Bezár
kibomlo kibomlo

Tovább, tovább!

Három egyes győzelemmel jutott az Európa-bajnoki pótselejtező második körébe Bulgáriával szemben a magyar nemzeti tizenegy.

Sallai Rolanddal a soraiban vágott neki a létfontosságú szófiai összecsapásnak a magyar válogatott, amely a 17. percben meg is szerezte a vezetést Willi Orbán révén, aki Kalmár Zsolt bal oldali szögletét sodorta testtel a kapuba (0–1). A gólt követően az első félidőben több nagy Gulácsi Péter-védésre is szükségre volt – különösen a ráadásban, Kraev sarkazásánál mutatott be hatalmas bravúrt a lipcsei kapus –, de előnnyel mentünk szünetre.

S a fórt szinte rögtön az újrakezdés után növeltük! A 48. percben egy Szalai Ádámmal szemben elkövetett szabálytalanság miatt Kalmár Zsolt lőhetett szabadrúgást mintegy 22 méterről, kissé jobbról, a lapos lövésre Plamen Iliev késve ért le, és a labda bolgár kapuban kötött ki (0–2). Hat perccel később aztán tizenegyeshez jutott a hazai csapat, ám csak időlegesen, a VAR tanúsága szerint ugyanis Lang Ádám a büntetőterületen kívül könyökölte le Kraevet, aki a szabadrúgást a kapu mellé lőtte.

A 75. percben aztán eldőlt a meccs, a gólt két cserejátékos hozta össze: Hangya Szilveszter adott be balról, az alapvonal közeléből a középen teljesen üresen álló Nikolics Nemanja a léc alá bólintott (0–3). A bolgárok Jomov révén a rendes játékidő utolsó percében szépítettek (1–3), ám ez a győzelmet nem veszélyeztette: sikerével a Rossi-csapat a pótselejtező következő körébe jutott, ahol hazai pályán Izland ellen kvalifikálhat a kontinenstornára.

Európa-bajnoki pótselejtező

Bulgária–Magyarország 1–3 (0–1)

Szófia, Vaszil Levszki Stadion, 2000 néző. Vezette: Marciniak (lengyel)

Gól: Jomov (90.), ill. W. Orbán (17.), Kalmár Zs. (48.), Nikolics (75.)

Sárga lap: Lang (54.), Gazdag (89.)

Bulgária: P. Iliev – Cicinho, Terziev, Bozsikov, Nedjalkov – Karabeljov, Malinov – Karagaren (Deszpodov, 57.), Nedelev (Jankov, 80.), Ivanov (Jomov, 31.) – Kraev (Isza, 79.).

Magyarország: Gulácsi – W. Orbán, Lang, Szalai A. – Fiola (Botka, 82.), Sigér, Nagy Á. (Gazdag, 82.), Kalmár Zs. (Hangya, 70.), Holender (Nego, 70.) – Szalai Á. (Nikolics, 59.), Sallai R.

Fotó: mlsz.hu

 
Most nehezebb dolgunk lesz

A Szentlőrinc elleni kupameccs előtt fiatal szélsőnket,Tamás Nándort kérdeztük.

Tovább olvasom
 
Szerdai ellenfelünk: a Szentlőrinc SE

A MOL Magyar Kupában az NB II újonca fogad minket Kozármislenyben.

Tovább olvasom
 
Már kaphatók a Honvéd-meccsjegyek!

Megkezdődött a belépők értékesítése a november 4-ei Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd FC bajnoki...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Kazincbarcikai SC FC - Puskás Akadémia FC (Női NB II)  0-9
Felcsút SE U13 - Szekszárdi UFC  16-0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  1-5
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  2-4
Puskás Akadémia FC II - VLS Veszprém  0-0
Toponár SC - Puskás Akadémia FC  0-7
Felcsút SE U12 - Szekszárdi UFC  3-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  10-1
MOL Fehérvár FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  0-1
Balatonfüredi FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány)  1-5