Bezár
kibomlo kibomlo

Nagy dolgokra lehetünk képesek

Szorgalmas és elszánt labdarúgóként jellemzi magát Weslen Júnior, akit a nyáron a Sao Bernardótól igazoltunk. A húszéves brazil támadó interjúnkban elárulta: máris otthonra talált Magyarországon, s reméli a csapattal együtt történelmet írhat az elkövetkezendő években.

– Brazília nevének említésére a szamba és a kávé mellett – vagy inkább előtt – mindenkinek a futball jut az eszébe, a foci „második őshazájának” tekintik. A futballőrült országban hatalmas a merítési lehetőség – hogyan lehet kiemelkedni?

– Brazíliában valóban óriási a potenciál, hiszen szinte minden gyerek focizik, rengeteg tehetséges játékos van és mindegyiküknek az az álma, hogy hivatásos labdarúgó legyen. Jómagam tízéves koromban kezdtem a futballozni a szülővárosom egyik kis focisulijában, ahonnan nagyon sok remek játékos került ki. Volt egy tanárom, aki mindig hitt bennem és mindig azt kereste, hogyan segíthetne nekem a fejlődésben. Ő tanított meg arra, milyen fontos a kemény munka, nagyban neki köszönhető, hogy az az ember lettem, aki ma vagyok.

– Milyen játékos lett Weslen Júniorból?

– Bár ezt inkább mások feladata megítélni, de elszánt, szorgalmas, aki mindig azt keresi, hogyan fejlődhet, hogyan hozhatja ki magából a legjobbat.

– Kipróbálhattad magad a bajnokságban és kupában is – hogy ízlik a magyar futball?

– A magyar bajnokság nagyon más, mint az örmény, jók a csapatok, sok a minőségi játékos. A Kisvárda elleni volt az első tétmeccsem Magyarországon, sosem felejtem el, milyen boldog voltam, hogy pályára léphettem az NB I-ben. Ráadásul jól is futballoztunk és három ponttal távoztunk. A kupában is lehetőséget kaptam a Toponár ellen, ami szintén nagyon pozitív élmény volt, bár kiscsapattal játszottunk, megadtuk nekik a tiszteletet, nagy odaadással futballoztunk, fölényesen győztünk, és azt hiszem, nekem sem ment rosszul a játék. A beilleszkedésem szerencsére nagyon gyorsan ment, minden támogatást megkaptam hozzá, nem volt vele probléma.

– Szóval egyelőre minden kerek?

– Igen. Nagyon jól érzem magam a klubnál, amelyről nyugodtan mondhatom: rövid idő alatt az otthonommá vált – hiszem, hogy ez a teljesítményemen is meglátszik majd. Tisztában vagyok vele, hogy bizonyítanom kell, a legnagyobb célom, hogy a csapattal történelmet írjak, ugyanis megvan bennünk a potenciál, hogy a végelszámolásnál minden sorozatban ott legyünk a legjobbak között.

Teljes interjúnkat a Puskás Akadémia FC–MTK Budapest mérkőzés műsorfüzetében olvashatja el!

 
Újabb súlyos vereség

Már az első félidőben hármat kaptunk. Utána Spandlert ráadásul kiállították.

Tovább olvasom
 
Maszkot fel!

Mostantól a lelátón is kötelező viselni.

Tovább olvasom
 
Hosszabbított a „cséká”

Csapatkapitányunk, Szolnoki Roland 2024 nyaráig szóló szerződést írt alá klubunkkal.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Kazincbarcikai SC FC - Puskás Akadémia FC (Női NB II)  0-9
Felcsút SE U13 - Szekszárdi UFC  16-0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  1-5
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  2-4
Puskás Akadémia FC II - VLS Veszprém  0-0
Toponár SC - Puskás Akadémia FC  0-7
Felcsút SE U12 - Szekszárdi UFC  3-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  10-1
MOL Fehérvár FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  0-1
Balatonfüredi FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány)  1-5