Bezár
kibomlo kibomlo

Nálunk edz az U21-es válogatott

Gera Zoltán együttesét a játékosaink közül Kiss Tamás, továbbá a kölcsönben Budafokon játszó Huszti András és Skribek Alen is erősíti, valamint egykori akadémistánk, Szabó Máté.

Akadémiánk egyik edzőpályáját használja a jövő évi korosztályos Eb-re készülő U21-es válogatott, amely pénteken Oroszország ellen játszik edzőmérkőzést Székesfehérváron (aztán három napra rá Debrecenben a DVSC ellen). Kiss Tamás ezúttal is meghívót kapott a PAFC-ból, vele külön is foglalkoztunk a legutóbbi edzőtábor alkalmával, akkor sajnos elmaradt a Szlovénia elleni felkészülési meccs, így Tomi most remélhetőleg élesben bizonyíthat majd a szakmai stábnak (melynek tagja első csapatunk asszisztenstrénere, Vanczák Vilmos és korábbi játékosunk, Sándor György is). Huszti András is bemutatkozásra vár, a kölcsönben Budafokon futballozó védő eddig két bajnokin kezdett idén, akárcsak a Magyar Kupában. 

- Nagyon örülök, hogy meghívót kaptam. A legutóbbi összetartást ki kellett hagynom, most viszont végre együtt készülhetek a válogatottal. Rendkívül erős az orosz csapat, de mivel kevés edzőmérkőzés áll rendelkezésre az Eb-ig, nagyon jó lenne, ha győzni tudnánk. Jó formában érzem magam, várom, hogy bizonyíthassak - árulta el honlapunknak az edzésre siető Huszti Andris. (A válogatott játékosai szigorú protokollt követve a buszról leszállva lépnek az edzőpályára, majd az edzés után egyből visszatérnek a szállásukra.)

A szintén Budafokra kölcsönadott Skribek Alen már három gólnál jár az NB I-ben, ő is első U21-es válogatott meccsére készül. 

- Ez az első alkalom, hogy hívtak az U21-es csapat edzőtáborába. Nagyon motivált vagyok, remek lenne egy ilyen jó együttes ellen debütálni, mint az orosz válogatott - fűzte hozzá Alen. 

A szerdai tréning előtt Gera Zoltán szövetségi edző is megosztott néhány gondolatot a kilátogató újságírókkal, majd az edzésbe is belenézhettünk. 

 
Lendületes futball kell

Hornyák Zsolt örül, hogy a legutóbbi két akadályt győzelemmel, ráadásul kapott gól nélkül vette csapatunk, de...

Tovább olvasom
 
Kapuskupaktanács

Kötetlen szakmai tapasztalatcserére gyűltek össze az akadémia kapusai és kapusedzői a Puskás Akadémia sport- és...

Tovább olvasom
 
Meg kell mutatnunk

Az edzésen, egymás közti játékban alulmaradt Knezevic csapata, de reméli, hogy az egyesülve jobbak lesznek, mint a Kisvárda.  ...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Budapest Honvéd - Puskás Akadémia FC  0-1
Credobus Mosonmagyaróvár - Puskás Akadémia FC II  3-0
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U14 (leány)  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  3-1
Paksi FC - Puskás Akadémia U19  1-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - Fehérvár FC  13-0
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U17  0-6
ZTE II - Puskás Akadémia FC II  2-0
Puskás Akadémia FC - Budafoki MTE  3-0
Puskás Akadémia U17 - Nyíregyháza Spartacus FC  3-0