Bezár
kibomlo kibomlo

Sallai nélkül

Korábbi akadémistánk, Sallai Roland a németországi karanténszabályok miatt elhagyta az Európa-bajnokságra kijutó magyar válogatott keretét.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tudatta, hogy Sallai Rolandnak vissza kellett térni a Freiburghoz, így nem játszhat a Szerbia és a Törökország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzéseken. Az ugyancsak a Bundesligában légióskodó Gulácsi Péter és Willi Orbán szintén elhagyta a válogatott edzőtáborát, esetükben kisebb sérülésről van szó a szövetség közleménye szerint.A szerbek elleni Nemzetek Ligája-meccsen két másik alapember, Szalai Attila és Fiola Attila sem lesz bevethető eltiltás miatt. Azonban a keretnek továbbra is tagja másik korábbi akadémistánk, Gyurcsó Ádám. A magyar csapat holnap 20 óra 45 perckor Szerbiával játszik a Puskás Arénában.

Fotó: www.mlsz.hu

 
Vége a veretlenségi sorozatnak

Nem sikerült feltörni a kispesti falat. Horváth Ferenc első győzelmét ünnepelheti a Honvéd élén.

Tovább olvasom
 
A döntetlen igazságosabb lett volna

Így látta a Honvéd elleni mérkőzésünket Urblík József.

Tovább olvasom
 
Ma nem ment a középpályás játék

Így értékelte a Honvéd ellen 2–1-re elvesztett bajnokit Hornyák Zsolt.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - Illés Akadémia-Haladás  5-1
DVSC - Puskás Akadémia U17  1-2
DVSC - Puskás Akadémia U16  1-6
Puskás Akadémia U15 - Illés Akadémia-Haladás  2-1
Puskás Akadémia FC (Női NB II) - Fehérvár FC  5-1
PMFC - Puskás Akadémia U14  1-2
Puskás Akadémia U19 (leány) - Kelen SC  3-2
Vízművek - Puskás Akadémia U19  0-1
Balatonlelle - Puskás Akadémia FC II  0-4
SC Sopron - Puskás Akadémia FC (Női NB II)  0-13