Bezár
kibomlo kibomlo

„Keresztapánkra” emlékezünk

Tizennégy éve veszítettük el a magyar futball-történelem egyik legnagyobb alakját, akadémiánk névadóját, Puskás Ferencet. Ezúttal a Puskás Intézet ritkán látott fotóival tisztelgünk Öcsi bácsi emléke előtt.

Puskás Ferenc a mai napig az egyik legismertebb magyar, nevét a világ minden táján ismerik. Tehetségére korán felfigyelve már tizenhat évesen bekerült a Budapest Honvéd felnőtt csapatába. 1945-ben, tizennyolc évesen pedig a válogatottban is bemutatkozhatott. Ahogy teltek-múltak az évek, a szerény kisfiúból a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya lett. Jöttek a sikerek is: a kispesti csapat ötször nyert magyar bajnokságot, az Aranycsapat pedig négyéves veretlenségi sorozatot mutatott be olimpiai győzelemmel, Európa Kupa-arannyal, vagy éppen az angolok ellen sikerekkel. Puskás Ferenc azonban ekkor sem „szállt el”, maradt ugyanolyan szerény, segítőkész, szerethető ember, aki volt egész életén keresztül.

Barátságban a labdával, ezúttal Honvéd-edzésen (fotó: Puskás Intézet)

Az 1956–os forradalom és szabadságharc Puskás életében is óriási fordulatokat hozott: Öcsi bácsi úgy döntött, hogy az itthoni események hatására nem tér haza a kispesti csapat nem engedélyezett dél-amerikai túrájáról. Az itthoni sikeres sportpályafutását a kommunista rendszer egy „tollvonással áthúzta”, Puskás nevét ezentúl meg sem lehetett említeni a sajtóban. Ekkor indult egy új élet a számára: Öcsi bácsi harmincegy évesen érkezett meg Madridba, egy teljesen idegen közegbe, tizennyolc kilogramm súlyfelesleggel. Azonban innen is felállt újra, kemény edzésekkel, celofánba csomagolt testtel, le tudott fogyni a kívánt súlyra. Madridban is elfogadták, mint embert és játékost, itt is a legjobbak közé küzdötte fel magát és világhírnévre tett szert. Sikerével és a csapat sikereivel a csillagokig emelkedhetett. A „királyi gárdával” megnyerte a Világkupát, a Spanyol Kupát, ötször nyert bajnokságot, háromszor BEK-et, továbbá négyszer érdemelte ki a gólkirálynak járó Pichichi Kupát.

Valahol a sivatagban... (fotó: Puskás Intézet)

Jókedv, labda és egy kisgyermek a kézben (fotó: Pukás Intézet)

Puskás Ferenc mind családfőként, mind labdarúgóként maximálisan helytállt, egész életútja példaértékű lehet a számunkra: ha vannak is hullámhegyek, illetve hullámvölgyek az életben, nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk és hová tartunk, mindezt persze szerényen, embertársainkat segítve, ám kellő önbizalommal tegyük, ahogy Öcsi bácsi is tette.

 
A finisre fordulva

Első csapatunk ezen a héten már végig a Ferencváros elleni mérkőzésre koncentrál. 

Tovább olvasom
 
Szép tavaszban reménykedik a budafoki „légió”

Az NB I-ben és az U21-es Európa-bajnokságon is helytállna Skribek Alen és Huszti András.

Tovább olvasom
 
Meccstörténet: PAFC–FTC

Negyedik győzelmét szerezné meg együttesünk a Fradi ellen a „tavaszi” idénynyitón.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Szombathelyi Haladás  3-0
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  5-0
Puskás Akadémia FC - Aqvital FC Csákvár  1-1
Mezőkövesd Zsóry FC - Puskás Akadémia FC  1-0
Mol Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC  1-1
Illés Akadémia-Haladás - Puskás Akadémia U16  0-3
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U14  2-3
Puskás Akadémia U19 - FTC  1-2
Érdi VSE - Puskás Akadémia FC II  0-5
Pápai ELC - Puskás Akadémia FC (Női NB II)  0-9