megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Meccstörténet: PAFC–ZTE

Meccstörténet: PAFC–ZTE

Először nyerne együttesünk a Zete ellen az első osztályban.

Első csapat

#Meccstortenet

⏲ 2021-02-06

A Zalaegerszeg az egyetlen csapat az OTP Bank Liga jelenlegi mezőnyében, amelyet a legmagasabb szinten még nem sikerült legyőznünk, igaz, a két gárda első osztályú története nem túl sok mérkőzést ölel fel. Az első NB I-es összecsapásunkat ugyanis 2019 nyarának utolsó napján vívtuk az akkor frissen feljutott zalaiakkal, és 1–1-es döntetlenre végeztünk: David Vanecek vezető góljára Radó András tizenegyesből válaszolt.

Az azóta eltelt időszak a Zete sikereiről szólt: 2019 decemberében Bobál Gergely találatával a Pancho Arénából vitték haza a három pontot a kék-fehérek, majd tavaly júniusban Zalaegerszegen nyertek ellenünk 2–0-ra, akkor mindkét Bobál-iker betalált, Gergely az első, Dávid a második góljukat szerezte. Az eddigi utolsó találkozón sem jártunk sikerrel, a 2020 október 31-ei randevún Antonio Mance nekünk szerzett vezetést, de a mezőnyben hiába futballoztunk legalább olyan jól, mint ellenfelünk, előbb Zoran Lesjak, majd Szánthó Regő találta el iszonyatosan jól a labdát – 2–1-re megint a ZTE nyert.

A másodosztályban lényegesen jobban ment a kék-fehérek ellen: 2012. októberében Baracskai Roland duplájával és Zsolnai Róbert góljával 3–0-ra, 2017. áprilisában Lencse László találatával 1–0-ra nyertünk Egerszegen, idehaza pedig 2013 tavaszán 1–1-es, 2016 őszén 2–2-es döntetlen született.

A harmadik front a Magyar Kupa volt, ahol emlékezetes párharcot vívtunk a 2017/18-as szezonban. A két gárda a nyolcaddöntőben akadt össze, az akkor NB II-es Zete odahaza egy Vernes Richárd-góllal 1–0-ra nyert, a visszavágón – mínusz 12 fokos hidegben – két csereember, Ulysse Diallo és Antonio Perosevic találataival hosszabbításos meccsen nyertünk 2–0-ra, hogy aztán egészen a döntőig meneteljünk a sorozatban.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15–ZTE FC  3–2
Várda Labdarúgó Akadémia–Puskás Akadémia U19  4–1
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U19  4–1