Bezár
kibomlo kibomlo

Rekorddöntésre készülve

Zsinórban ötödik bajnoki győzelméért hajt együttesünk vasárnap a Budafok ellen.

Tekintve, hogy a Budafoki MTE együttese 74 év után jutott fel tavaly nyáron újra az NB I-be, a két gárda első osztályú múltja mindössze egyetlen összecsapásra tekint vissza. Az őszi, Pancho Aréna-beli meccsen végig a mi akaratunk érvényesült, s ennek megfelelően magabiztos, 3–0-s győzelemmel zártuk a találkozót – ez volt csapatunk ötödik sikere az idényben. Josip Knezevic a 39. percben Luciano Slagveer beadása után Kiss Tamás passzából szerzett vezetést a mieinknek, az 57. minutum legvégén egy kontratámadást tűpontosan befejezve Antonio Mance növelte az előnyt, majd 18 perccel a rendes játékidő vége előtt Knezevic passzából ugyanő állította be a végeredményt.

A budafokiakkal egyébként tavaly május 20-án felkészülési mérkőzésen is megütköztünk, az akkor már friss NB I-es tagsággal rendelkező vendégeket Jakub Plsek és Golgol Mebrahtu góljaival 2–0-ra győztük le a Panchóban.

Visszatérve a novemberi találkozóra: az a meccs arról is emlékezetes, hogy a Paks elleni idegenbeli vereség utáni első sikerünk volt, s egyben egy remek periódus kezdete: csapatunk azóta 7 győzelem és 3 döntetlen mellett mindössze egyszer, Mezőkövesden kapott ki. A parádés szériának meg is lett az eredménye, a Hornyák-legénység pillanatnyilag 36 pontjával a címvédő Ferencváros mögött második, s immár 3 ponttal előzi meg a bronzérmes helyen álló MOL Fehérvárt. Tavaszi mérlegünk (4–1–0) alapján pedig eddig egyenesen a legjobbak vagyunk az NB I-ben; vasárnap zsinórban ötödik győzelmünket zsebelhetjük be, s ezzel új klubrekordot állíthatunk fel.

Minden okunk megvan tehát rá, hogy bizakodón tekintsünk a vasárnapi összecsapás elé, már csak azért is, mert idegenben szerzett 16 pontunk az FTC és az MTK 25, illetve 18 egysége után a harmadik legtöbb az OTP Bank Ligában. Hornyák Zsolt tanítványai tehát az otthontól távol sem felejtenek el futballozni – reméljük, ezt most is igazolják.

 
Vége a veretlenségi sorozatnak

Nem sikerült feltörni a kispesti falat. Horváth Ferenc első győzelmét ünnepelheti a Honvéd élén.

Tovább olvasom
 
A döntetlen igazságosabb lett volna

Így látta a Honvéd elleni mérkőzésünket Urblík József.

Tovább olvasom
 
Ma nem ment a középpályás játék

Így értékelte a Honvéd ellen 2–1-re elvesztett bajnokit Hornyák Zsolt.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - Illés Akadémia-Haladás  5-1
DVSC - Puskás Akadémia U17  1-2
DVSC - Puskás Akadémia U16  1-6
Puskás Akadémia U15 - Illés Akadémia-Haladás  2-1
Puskás Akadémia FC (Női NB II) - Fehérvár FC  5-1
PMFC - Puskás Akadémia U14  1-2
Puskás Akadémia U19 (leány) - Kelen SC  3-2
Vízművek - Puskás Akadémia U19  0-1
Balatonlelle - Puskás Akadémia FC II  0-4
SC Sopron - Puskás Akadémia FC (Női NB II)  0-13