megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Meglesz-e a negyedik?

Eddig háromszor győztük le a Kisvárdát az első osztályban – legutóbb idegenben diadalmaskodtunk.

Hornyák Zsolt érkezéséig bizony nem álltunk valami fényesen első osztálybeli győzelmek tekintetében a Kisvárda Master Good együttese ellen, a két gárda első közös NB I-es évében ugyanis a megszerezhető kilencből mindössze egyetlen pontocskát sikerült begyűjtenünk az akkor frissen felkerült szabolcsiaktól. Az augusztusi, Pancho Aréna-beli 1–1 után decemberben Várdán 1–0-ra veszítettünk – mindkét összecsapáson Benczés Miklós dirigálta a mieinket. A második hazai találkozón 4–0-ra kaptunk ki – ez utóbbi eredmény vezetett a Benczést követő Radoki János menesztéséhez.

Jelenlegi mesterünkkel már lényegesen szebben fest a szaldó: az elmúlt idényben előbb Ezekiel Henty találatával idegenben, majd Szolnoki Roland, David Vanecek és Urblík József góljaival itthon nyertünk 1–0-ra, illetve 3–1-re, az utolsó előtti körben, Kisvárdán pedig egy Thomas Meissner-bombával egyenlítettünk – az utolsó utáni pillanatban. A teuton bekk ballábas felső sarkosa egyben azt is jelentette, hogy a harmadik helyről várhattuk a zárófordulót, melyben aztán a Honvéd elleni 2–1-es győzelemmel be is biztosítottuk a klubtörténet első bronzérmét. A 2019 őszén kezdődött veretlen széria azóta is tart: a mostani szezonban előbb Jakub Plsek, Komáromi György és Nagy Zsolt góljaival idegenben 3–0-ra nyertünk, hazai pályán pedig egy 0–0-s döntetlen jött össze a masszívan védekező piros-fehérek ellen.

A Várkerti Stadionban eddig nekünk termett több babér: négyből kétszer mi örülhettünk – egy iksz és egy vereség mellett. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Magyar Kupában is van ellenük egy idegenbeli győzelmünk, valamint az NB II-ben egy 2–2-es remink, kijelenthetjük, hogy nem kell remegő lábakkal menni a keleti végekre – az óvatosság persze nem árt…

Nem jött be, amit terveztünk

Hornyák Zsolt értékelése a Mezőkövesd elleni...

Kikaptunk Kövesden

Sztefan Drazsics hajrában szerzett gólja döntött a hazaiak javára a...

Skribek Pakson folytatja

Három és fél évre a Paksi FC-hez igazolt Skribek Alen.

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 29. | 13:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 29. | 13:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 29. | 13:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15 - Kassa (felk. mérk.)  3–0
Puskás Akadémia U17 – Kassa (felk. mérk.)  1–1
Puskás Akadémia FC II - Abda SC  4–1
Rapid Wien–Puskás Akadémia U16 (felk. mérk.)  0–2
Rapid Wien–Puskás Akadémia U14 (felk. mérk.)  4–0
Puskás Akadémia FC - FK Jablonec  0-1
Puskás Akadémia FC - Karlsruher SC  1-0
Puskás Akadémia FC II–MÁV Előre FC FŐNIX (Fejér megyei I.)  5–0
Puskás Akadémia FC II - Főnix FC  5–0
Puskás Akadémia FC - BSC Young Boys  0-3