megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Az utolsó fordulóra maradt a döntés

Kísértett a legutóbbi forduló. Most is Komáromi góljával vezettünk, majd a szünet után fordított az ellenfél. 4–2-re győzött a Paks. 

Újoncot avatott együttesünk a Fehérvári úti stadionban: Hornyák Zsolt a középpályán Urblík József és Josip Knezevic mellett sokszoros utánpótlás-válogatottunknak, Ominger Gergőnek szavazott bizalmat. Az első negyedórában a hazaiak támadtak többet, a mieink leginkább gyors támadótriónk megindulásaira alapoztak. Egy ilyennél Kiss Tamás helyzetbe is került, ám mielőtt lőhetett volna, a paksi védőknek sikerült tisztázniuk előle.

Nem úgy Komáromi György elől a 22. percben: Joao Nunes a saját tizenhatosunk előteréből ívelt előre, a labdára saját nevelésű szélsőnk nagyszerűen startolt rá, megelőzte a késlekedő bekkeket és Rácz Gergő kapust is, és tíz méterről, ballal a jobb alsó sarokba lőtt (0–1).

A 32. percben növelhettük volna az előnyt: az ezúttal centert játszó Kiss Tamás indult meg középen, remek ütemben tálalt a bal szélen feltűnő Deutsch László elé, aki hezitálás nélkül középre adott, belül Luciano Slagveer érkezett, aki azonban ajtó-ablak helyzetben sajnos nem találta el a labdát. Kisvártatva Knezevic végezhetett el szabadrúgást ígéretes pozícióból a tizenhatos előteréből, de lövése Rácz ölében kötött ki.

Hét perccel később óriási sanszot kapott az egyenlítésre a Paks. A Komárominak gólpasszt adó Nunes szabálytalansága nyomán tizenegyeshez jutottak a vendéglátók, a büntetőnek a góllövőlista éllovasa, Hahn János futott neki, és erőből a felső lécre bombázott.

Fordulás után is mi kezdtünk helyzettel: Slagveer adott be jobbról, a rövid saroknál Kiss Tamás előzte meg emberét, ám csúsztatott fejese az oldalhálóban kötött ki.Az 55. percben egy gyors kontra után Knezevic végezhett el szögletet jobbról, ívelésére belül Nagy Zsolt érkezett, fejese azonban a kapu mellett hagyta el a játékteret. Csapatunk ebben a periódusban lényegesen jobban futballozott ellenfelénél, mégis a paksiak szereztek gólt: a 62. percben Szabó János adott be balról, középen Böde Dániel érkezett, ám nem különösebben erős fejesét Tóth Balázs a gólvonal mögé ejtette (1–1).

Nem sokkal később egyenlíthettünk volna: Knezevic rúghatott kornert jobbról, a hosszú oldalon Ominger került helyzetbe, de lövését kiszedte Rácz. A 72. percben immár vezettek a vendéglátók, a csereként beállt Nagy Richárd tüzelt, lövésébe Nunes nyúlt bele, és a labda a bal felsőben kötött ki (2–1). 

Még szinte fel sem ocsúdhattunk a sokkból, a vendéglátók ismét ünnepelhettek. Ezúttal Bognár István szánta el magát lövésre a labda most Spandler Csaba jobb vállán pattant meg, mielőtt a kapunkba vágódott (3–1).  A 83. percben Bognár már második gólját szerezte: Böde elől röviden fejeltük ki a labdát, a hazaiak játékmestere kapásból bombázott a hálóba (4–1). Kísértetiesen hasonlított a találkozó forgatókönyve a ZTE-meccsre...

A végén nekünk is beakadt egy szerencsés gól, de micsoda különbség ez az időzítés szempontjából... Baluta beadásába Spandler visszafejelte, kimozdult Rácz is, de rosszul, Szabó lábáról pedig a kapuba pattant a labda (4–2). Ezzel alakult ki a végeredmény. 

Akadt bőven mázlija a hazaiaknak, de tettek is érte, az első félidőben látott támadójátékunk sajnos elmaradt a folytatásban, nyomás alatt nem tudtunk futballozni. Nincs mese, az utolsó fordulóban a már kiesett Budafok ellen kell megszerezni a győzelmet (vagy legalább döntetlent) és történelmi sikerrel zárni ezt a szezont. 

OTP Bank Liga, 32. forduló

Paksi FC–Puskás Akadémia FC 4-2 (0–1)

Paks, Paksi FC Stadion, 2021. április 30.

Vezette: Zierkelbach (Bornemissza, Buzás)

Gól: Böde (62.), Nunes (73. - öngól), Bognár (76., 84.), ill. Komáromi (22.), Szabó J. (88. - öngól) 

Sárga lap: Szabó J. (4.), Tamás O. (7.), Böde (88.) ill. Kiss T. (27.), J. Nunes (39.), Plsek (79.)

Paks: Rácz G. – Lorentz (Osváth, 83.) Tamás O., Lenzsér (Szélpál, 58.), Szabó J. – Papp K., Bognár I., Balogh B. – Sajbán Má. (Nagy R., 70.), Hahn J. (Böde, 58.), Haraszti (Ádám M., 46.).

PAFC: Tóth B. – Nagy Zs., J. Nunes, Spandler, Deutsch L. – Urblík, Ominger (Plsek, 67.), Knezevic (Mance, 81.) – Slagveer (Baluta, 81.), Kiss T., Komáromi (Géresi, 68.).

Újabb egy évig marad nálunk

Sahab Zahedi az előttünk álló szezonban is minket erősít...

Nyolc távozó első csapatunknál

NB I-es keretünkből hat játékossal nem hosszabbítottunk...

Szuper áron juthat hozzá legsikeresebb mezeinkhez

Az eredeti ár harmadáért vehetik meg a dresszeket, melyeket viselve a...

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  2–1
Puskás Akadémia U15 (leány) - MTK Budapest  0–7
FC Nagykanizsa - Puskás Akadémia FC II  1–2
Videoton Baráti Kör - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  4–2
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  1–3
Puskás Akadémia U17 (leány) - MTK Budapest  2–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  7–0
DVTK - Puskás Akadémia U14  3–5
Puskás Akadémia U19 - Budapest Honvéd-MFA  1–3
Puskás Akadémia U17 - Banik Ostrava (felk. mérk.)  2–1