megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

A szerencsétlen szögletek meccse

Kapust avatott, s minden idők legfiatalabb csapatával lépett pályára NB III-as együttesünk. Bár benne volt a mérkőzésben a fordítás lehetősége, ezúttal a Balaton-partiak kerültek ki győztesen az összecsapásból.

A harmadosztályú bajnokság mai játéknapján a győztes útra nemrégiben visszatért Balatonfüredi FC gárdáját fogadta csapatunk. Ősszel idegenben 3–1-es vereséget szenvedtünk az északi partiaktól, s bár közel voltunk hozzá, a mostani tavaszi visszavágón sem sikerült felülmúlnunk ellenfelünket. A vendégek a 13. percben szereztek vezetést: Burucz Barna szöglet után fejjel talált a kapunkba. Bár több Magasföldi-ziccerünk is akadt, csak nem akart a hálóba kerülni a labda. A fordulást követően a 73. percben Magasföldi József szabadrúgásgóljával aztán sikerült ugyan egyenlítenünk, ám a 90. percben ismét a fürediek jutottak előnyhöz: egy újabb szögletet követően megint egy előrehúzódó védő, ezúttal Pécseli Szilárd fejelt gólt nekünk – s ezzel be is állította a végeredményt, s szerezte meg csapatának a három pontot.

Így látta a találkozót Nagy Ádám vezetőedző: „A szezon során szögletből eddig még nem kaptunk gólt. A 34. mérkőzésünkön ez is megtörtént, ráadásul kétszer is, aminek következtében a Füred el is vitte a pontokat. Ami történt, az figyelmetlenség és fegyelmezetlenség, ezt már ezen a szinten is könyörtelenül kihasználja az ellenfél. Nekünk a gólvonalról több alkalommal sem sikerült betalálnunk, de úgy vélem, a második félidőben tettünk azért, hogy a meccset megfordítsuk. Öröm az ürömben, hogy ma is volt debütánsunk, és az eddigi talán legfiatalabb kezdőcsapatot küldtük pályára. Készülünk a következő, a BKV Előre elleni összecsapásra.”

Első felnőttbajnokiján szerepelt ifjú hálóőrünk, Pécsi Ármin. A mindössze 16 esztendős kapus több bravúros hárítást is bemutatott, s bár a vereség miatt természetesen csalódott, debütálására örömmel gondol: „Jól éreztem magam az első megmérettetésemen a felnőttek között. Szerintem jól játszott a csapat, benne volt a meccsben, hogy megnyerhetjük, de végül két szögletgólból kikaptunk. Az első félidő talán könnyebb volt abból a szempontból, hogy hátszélben játszhattunk, ám a második félidő kellemetlenebbre sikeredett, mivel akkor szembeszél fújt, s gyakran előreívelték a labdákat. Összességében nagyon örültem neki, hogy védhetek. Jó tudni azt, hogy ilyen fiatalon is számítanak rám.”

NB III, nyugati csoport, 34. forduló

Puskás Akadémia FC II – Balatonfüredi FC 1–2 (0–1)

Gól: Magasföldi (73.), ill. Burucz (13.), Pécseli (90.)

Sárga lap: Gruber (35.), Vita (81.)

Összeállítás: Pécsi, Nahirnij, Sipos, Magasföldi, Bokros (Nagy, 62.), Gruber, Szin, Kocsis, Mayer, Vita, Vizler

A mérkőzésről készült képösszeállításunkat ide kattintva tekintheti meg.

Akadémistából akadémiaigazgató lett

Egykori növendékünk, a régóta az Egyesült Államokban...

A mieink nyerték a tehetségkutató játékot a Copa Almán

A RealTanodások a Puskás, a Musicalből adtak elő egy részletet Madridban.

Önállóságban és motivációban is az élen

Így telt a Copa Alma első napja Madridban a RealTanodások...

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  2–1
Puskás Akadémia U15 (leány) - MTK Budapest  0–7
FC Nagykanizsa - Puskás Akadémia FC II  1–2
Videoton Baráti Kör - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  4–2
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  1–3
Puskás Akadémia U17 (leány) - MTK Budapest  2–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  7–0
DVTK - Puskás Akadémia U14  3–5
Puskás Akadémia U19 - Budapest Honvéd-MFA  1–3
Puskás Akadémia U17 - Banik Ostrava (felk. mérk.)  2–1