megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Egymás mellett, szemtől szemben

Bajnoki ezüstérmes együttesünk belső védőivel, Spandler Csabával és Joao Nunesszel latolgattuk a magyar–portugál Eb-meccs esélyeit.

Egyidősek, nagyszerűen megértik és segítik egymást együttesünk védelmének közepén – csak tavasszal ötször maradt érintetlen a hálónk, amikor ők alkották a belső védőpárost –, de kedden este biztosan nem egyfelé húznak: Spandler Csaba a magyar, Joao Nunes a portugál válogatott sikeréért szorít majd a Puskás Arénában rendezendő mérkőzésen.

„A mieinkkel kapcsolatban legelőször is csapatszellemet emelném ki: már az első három hétben nagyon együtt volt a társaság, remélem, ezt a mentalitást a pályára is fel tudják majd vinni – kezdte mondanivalóját Csabi, aki az említett időszakot a válogatott edzőtáborában töltötte. – Hazai pályán játszunk, több mint hatvanezer néző előtt, ami óriási motivációt adhat a fiúknak, úgy vélem, ez még ilyen erős riválisok ellen is előny lehet. A portugál válogatott tele van klasszisokkal – ez nem újdonság. Cristiano Ronaldóra nagyon oda kell figyelni, csakúgy, mint Bruno Fernandesre, aki nagyszerű idényt tudhat maga mögött, ráadásul mindkettejüknek pazar a rúgótechnikája. A gyors szélsőiket is kordában kell tartanunk, arra kell törekednünk, hogy minél kevesebb terület nyílhasson előttük. 2016-ban a magyar válogatott a 3–3-ra végződött mérkőzésen meglehetősen harciasan lépett pályára, s ez akkor nem nagyon feküdt a portugáloknak – most is ugyanilyen határozottan kell fellépnünk.”

Bár a szőke játékos a végül kimaradt az Eb-keretből, Sallai Roland és Kleinheisler László személyében két egykori Puskás-akadémista így is ott lehet a gyepen a luzitánok elleni kezdő sípszónál – érthető, hogy saját nevelésű bekkünk értük hatványozottan szorít.

„Azt mindig is tudtam, hogy Sala technikailag rendben van, de nemrégiben testközelből tapasztalhattam meg, mennyit fejlődött a Bundesligában úgy dinamikában, mint fizikailag. Nagyszerű idényen van túl, de Laci is remek szezont futott, különösen tavasszal, bombagólokat szerzett a horvát bajnokságban – rendkívül boldog lennék, ha legalább egyikük betalálna. Ami a végeredményt illeti, nem akarok tippelni, már csak babonából sem, de nagyon szeretném a bravúrt…”

A setúbali születésű Joao Nunes a fővárosi óriás, a Benfica akadémiáján nevelkedett, és részt vett a Magyarországon rendezett 2014-es Európa-bajnokságon, ahol ezüstérmet szerzett a portugál csapattal – akkori társai közül a sportingos Joao Palhinha és az Eintracht Frankfurt ásza, André Silva is ott van a mostani keretben. Joao tisztában van azzal, hogy a címvédő válogatott a találkozó – s talán az egész torna – esélyese, ám úgy véli, honfitársai nagy hibát követnének el, ha lebecsülnék a magyarokat.

„Ebben a csoportban Magyarországgal nem sokan számolnak, de úgy érzem, megkavarhatják a dolgokat, nemcsak Portugália, hanem a franciák és a németek számára is. Nincs ugyanis vesztenivalójuk, a keretüket minőségi játékosok alkotják, és rendkívül szervezettek. Fontos lenne, hogy Portugália jól kezdjen ellenük, mert akkor a továbbiakban mi diktálhatnánk a tempót – amelyik csapatnak sikerül megszereznie a három pontot az első körben, nagyon közel kerülhet a továbbjutáshoz. A magyar válogatott 5–3–2-es, vagy ha úgy tetszik, 3–5–2-es szisztémában játszik, ami lehetővé teszi, hogy lezárják a csapatrészek közti területeket, és a szélsőknek is kevesebb területet hagynak. Várhatóan azt fogják lesni, mikor hibázunk, és a labdaszerzéseknél gyors kontrákra törekednek majd, ami veszélyes helyzeteket eredményezhet. Ami Szoboszlai Dominik hiányát illeti, kétségkívül nagyszerű labdarúgó, aki meccseket képes eldönteni, de már hónapok óta nem játszott a válogatottban, így a szövetségi kapitányuknak elég ideje volt, hogy felkészítse a csapatot az ő hiányára, így véleményem szerint az ő kiesésére is megtalálják a gyógyírt. A magyaroknál kulcsszerep hárulhat Szalai Ádámra, illetve a mögüle mélységből érkező másik támadóra, valamint a szélsőkre, mivel ők kihasználhatják a felfutó portugál szélsőhátvédek által üresen hagyott területeket” – vázolta fel röviden a csoportküzdelmek, illetve a meccs várható forgatókönyvét az elegáns bekk.

S hogy Joao mit tippel kedd kora estére? „Kettő egyes vagy három egyes portugál sikert” – hangzik a válasz. Reméljük, a két kitűnő, s egymást remekül kiegészítő hátvéd közül jósnak Csaba lesz a jobb…

Új kihívások előtt

Spandler Csaba a válogatott fantasztikus szereplése miatt nem bánja, hogy...

EKL: megvannak az időpontok!

Idegenben fél tízkor, itthon kilenckor kezdünk a Vitória ellen a...

Kiszaladt volna örömében a stadionból

A magyar válogatottal történelmet író Nagy Zsolt egy...

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  2–1
Puskás Akadémia U15 (leány) - MTK Budapest  0–7
FC Nagykanizsa - Puskás Akadémia FC II  1–2
Videoton Baráti Kör - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  4–2
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  1–3
Puskás Akadémia U17 (leány) - MTK Budapest  2–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  7–0
DVTK - Puskás Akadémia U14  3–5
Puskás Akadémia U19 - Budapest Honvéd-MFA  1–3
Puskás Akadémia U17 - Banik Ostrava (felk. mérk.)  2–1