megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Győzelem a bajnoki rajton

Továbbra is jól megy nekünk az Újpest ellen. Baluta és Nunes szerezte a góljainkat a nyolc sárga lapot hozó meccsen. 

A múlt szezonban mindhárom bajnokin legyőztük az Újpestet, így bizakodva várhattuk az első fordulót, nem felejtve persze, hogy a kupából viszont pont Michael Oenning együttese vert ki minket. Azt meg csak remélni tudtuk, hogy a hétközi csalódáson megpróbálja magát túltenni a csapat. Először kezdett Libor Kozák, Gera Dániel pedig debütált.

A negyedik percben Kiss ugratta ki remekül a védők mögé mozgó Gerát, és a kölcsönbe hozzánk kerülő szélső éles szögből lőhetett is, de Banai védett. Nem változtattunk az RFS elleni taktikai hadrenden, de bíztunk benne, hogy ezúttal a gólok is megérkeznek. A labda most is nálunk volt többet. Corbu visszakerült a belső középpályára, Gera ment a szélre. A 12. percben Stieber jutott lövőhelyzethez a 16-osnál, de a próbálkozás elkerülte a hosszú alsó sarkot. A 17. percben Nunesnek nagyot mentett Tallo helyzeténél, utóbbi nagy labdát kapott. Elég keményen védekeztek a lilák, akadt fault bőven. A folytatásban nem is tudtunk igazán helyzeteket kidolgozni, a távoli próbálkozások pedig nem jöttek be. A 31. percben végre szépen kidolgoztunk egy támadást, Nagy szöktette Kozákot, aki egyből keresztbe passzolt, a labda túljutott Banait, de talán irányt váltott kissé, mert Kiss estében olyan szerencsétlenül ért bele, hogy öt méterre az üres kaputól kifelé pattant a lábáról a játékszer.

Továbbra sem féltek az ütközésektől a hazaiak, előbb Kozákot, majd Nunest kellett hosszasan ápolni, mindkét esetben a fejükre kaptak egy csomagot. A 41. percben Mitrovics lőtt 20 méterről, nem sokkal ment mellé, bár Tóth rajta lett volna. Sokkal közelebb mi sem engedtük őket. Ment az adok-kapok rendesen, a futball kecsesebb része most kevésbé mutatkozott meg.

A 43. percben végre szerencsénk volt, gól is lett belőle. Egy labdaszerzés után Kiss indította volna keresztben Balutát, egy védő lábáról az amúgy lesen álló Kozákhoz került a labda, aki végre meg tudta játszani a román irányítót, ő bevitte a labdát a büntetőterületre, majd egy visszahúzással becsapta Diabyt, és Banai mellett a rövidre rúgta a labdát, a kapus pedig csak beleérni tudott, védeni nem. (Hát igen, a 10-es mez kötelez.) Végre megtört az átok, gólt szereztünk. A vezetés birtokában úgy vonulhattunk szünetre, hogy talán több terület szabadul majd fel előttünk a folytatásban.

Az 56. percben – ha nem is kontrából – de megdupláztuk az előnyt, Baluta pontosan csavarta be a szögletet, Nunes pedig el tudta fejelni a labdát a védő elől. Ezzel megszereztük a második gólunkat. De kár, hogy ezek nem mentek be az RFS ellen… De most már mindegy. Azért sem volt értelme ezen filozofálgatni, mert közben szépített az Újpest… A nem sokkal korábban beálló Katona kapott jó labdát Simontól, a másik cserétől, és el is pörgette azt Balu mellett. 

Ezek után nyomott az Újpest, mi meg visszaálltunk és vártunk a kontrákra. Szerencsére újabb kihagyás már nem történt hátul, némi csetepaté viszont kialakult a kispadunknál egy keményebb belépő után. Szerencsére a nagyobb balhé elmaradt, de parázs meccs volt, annyi szent. De a lényeg, hogy sikerült gólokat szereznünk és idegenben szerzett három ponttal startolni a bajnokságban. 

OTP Bank Liga, 1. forduló, Szusza Ferenc stadion

Újpest FC – Puskás Akadémia FC 1–2 (0–1)

Vezette: Pintér (Karakó, Albert, Garai)

Gól: Katona (64.), ill.Baluta (43.), Nunes (56.)

Sárga kap: Diaby (11.), Pauljevic (33.), Oenning (51.), Kastrati (93.), Onovo (95.), ill. Baluta (25.), Kozák (93.), Nunes (95.)

Összeállítások: 

Banai - Kutrumpisz, Kastrati, Antonov - Stieber (Katona, 61.), Onovo, Mitrovics, Diaby, Pauljevic (Simon, 61.) - Tallo, Beridze (Szakály, 89.)

Tóth B. - Nunes, Spandler, Stronati - Corbu (van Nieff, 69.), Favorov - Gera, Baluta (Puljic, 82.), Kiss T. (Plsek, 77.), Nagy Zs. - Kozák (Géresi, 77.)

Győri kupameccs: a múlt és a jelenkor dicsősége

A négyszeres bajnok és kupagyőztes ETO FC-vel csap össze szerdán NB I-es...

Egyre jobban belelendül

Libor Kozák már szinte teljesen behozta a fizikai lemaradást, és...

„Így képzeltem el”

Tízből tíz pontot adna csapata DVSC elleni első félidei...

TOVÁBBI HÍREK

More news

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

október 27. | 17:00 ETO STADION

MECCSINFÓ nyilnyil

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

október 27. | 17:00 | ETO STADION

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

október 27. | 17:00 | ETO STADION

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK Budapest  7-1
DVSC - Puskás Akadémia FC  0-3
Tatabányai SC - Puskás Akadémia FC II  1-1
Illés Akadémia-Viktoria - Puskás Akadémia U17 (leány)  1-2
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Astra-Activtek HFC-Üllő  2-3
Sopron - Puskás Akadémia FC II  0-2
Puskás Akadémia U14 - FTC  3-0
DVSC-DLA - Puskás Akadémia U15  0-2
UTE - Puskás Akadémia U16  0-5
Puskás Akadémia U19 - DVTK  3-1