megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Fel kell venni a ritmust

A gól igen, de a pontszerzés nem jött össze első női NB I-es meccsünkön.

Elindult a női első osztályú bajnokság, amelynek nyitómérkőzésén Halászi Kinga csapata a tavaly negyedik helyen végzett Astra ellen lépett pályára. Az új szerzemények közül Szemán-Tóth Barbara kezdőként húzhatta magára a Puskás-mezt, Mayer Zsófia pedig a második félidőben debütálhatott.

Az összecsapást a hazaiak kezdték jobban, hiszen már a 8. percben megszerezték a vezetést. A 74. percig őrizte előnyét az Astra, ám akkor a csereként beálló Szűcs Flóra első NB I-es gólunkat megszerezve kiegyenlített. A történelmi pillanatot nem sokáig tudtuk ünnepelni, ugyanis két perccel később újra magukhoz vették a vezetést a rózsaszín-feketék, újabb találatukra már nem volt válaszunk.

Első mérkőzésünk a legmagasabb szinten tehát vereséggel zárult, a következő fordulóban a Soroksárt 2–1 arányban felülmúló DVTK ellen javíthatunk, immáron hazai pályán.

Simple Női Liga NB I., 1 forduló

Astra-Activetek HFC-Üllő – Puskás Akadémia FC 2-1 (1-0)

Vezette: Bognár (Toplászki, Dévai)

Gól: Gleb (8.), Rozmis (76.), ill. Szűcs F. (74.)

Sárga lap: Bene (55. – pályán kívül), Erdész (71.), ill. Tuza (66.), Harmat (69.)

Astra-Activetek HFC Üllő: Farkas – Romzis, Gleb (Kerekes, 91.), Kós (Nádudvari, 85.), Szakonyi, Vicsek, Király (Webber, 80.), Árvay (Dr. Tatai, 46.), Vidács, Dencz (Erdész, 46.), Véninger

Puskás Akadémia FC: Pongrácz – Palakovics, Kovács A. (Szűcs F., 56), Harmat, Krascsenics (Janosütz, 81.), Tamók (Novák, 66.), Kiss P. (Mayer, 46.), Szemán-Tóth, Tuza, Nagy L., Bokor

Győri kupameccs: a múlt és a jelenkor dicsősége

A négyszeres bajnok és kupagyőztes ETO FC-vel csap össze szerdán NB I-es...

Újjálakult az e-sport-szakosztályunk

Antal Richárd, a magyar B-válogatott szövetségi kapitánya vezeti...

Bakti Balázzsal is hosszabbítottunk

16 éves játékosunk győztes meccsen debütált vasárnap az...

TOVÁBBI HÍREK

More news

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

október 27. | 17:00 ETO STADION

MECCSINFÓ nyilnyil

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

október 27. | 17:00 | ETO STADION

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

október 27. | 17:00 | ETO STADION

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK Budapest  7-1
DVSC - Puskás Akadémia FC  0-3
Tatabányai SC - Puskás Akadémia FC II  1-1
Illés Akadémia-Viktoria - Puskás Akadémia U17 (leány)  1-2
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Astra-Activtek HFC-Üllő  2-3
Sopron - Puskás Akadémia FC II  0-2
Puskás Akadémia U14 - FTC  3-0
DVSC-DLA - Puskás Akadémia U15  0-2
UTE - Puskás Akadémia U16  0-5
Puskás Akadémia U19 - DVTK  3-1