megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Győzelem Gyirmóton

Harmadik idegenbeli bajnokinkat is megnyertük. A nagyot harcoló Nagy Zsolt gólja három pontot ért a szívósan védekező Gyirmót otthonában. 

Az első helyzet, konkrétan egy távoli lövés a hazaiaké volt, de Tóth Balu könnyedén kiszedte Herjeczki léc alá tartó kísérletet. A 12. percben Nagy Joe is próbálkozhatott 11 méterről, de ezt meg volt akadémistánk, Hársfalvi András védte vetődve. A támadóharmadban csupa magyarral álttunk fel, Géresi volt az ék. Többet volt nálunk a labda, a gyirmótiak kiegyeztek a kontrákkal. A 18. percben majdnem igazuk is lett, Plsek adta el a labdát, Varga lódult meg a kapu felé, majd a védő megérkezése előtt lőtt is, szerencsére mellé-fölé. Az első félidő második felében szinte végig mi támadtunk, de nem tudtuk feltörni a védelmüket. Ahogy arra számítottunk, brusztolós meccs lett ebből a találkozóból.

Hornyák Zsolt nem is várt tovább, Baluta és Slagveer érkezett a folytatásra, Corbu és Komáromi helyére. Az 51. percben pont Baluta veszélyeztetett, Plsek felpörgetett labdáját emelte egyből kapura, Hársfalvi védett. Nem volt szórakoztató a játék, de végül csak sikerült megszerezni a vezetést. Plsek remek lekészítése után csapatunk egyik legjobbja, Nagy Zsolt lőtt jobbról érkezve, egy igazítás után  egyenesen a hálóba. Na ez szép volt!! Végre!

Csertői Aurél egyből hármat cserélt, de Hornyák Zsolt sem akart lemaradni, Gera és Pulic is bejött, Deutsch és Géresi helyére. Ettől kezdve már nyilván jobban nézett ki a meccs, mert már nem nekünk kellett erőltetni a támadásokat. Nem is volt miért izgulni, egészen a 91. percig, amikor is Lencse beadása találta meg Mayert, aki továbbcsúsztatta a labdát, majd Hajdu fejelt kevéssel a kapu mellé, a dermedt Tóth szemmel védett. Megúsztuk..

Legyőztük az újoncot, fontos három pontot szerezve. Gratula, srácok!

OTP Bank Liga, 5. forduló, Alcufer Stadion, 2086 néző

Gyirmót FC Győr – Puskás Akadémia FC  0–1 (0–0)

Vezette: Berke (Bognár, Kóbor, Szalai)

Gól: Nagy Zs. (63.)

Sárga lap: Karacs (27.), Varga (33.), ill. Puljic (93.)

Gyirmót

Hársfalvi - Karacs (Ikic, 73.), Radics, Nagy (Hajdú, 66.), Herjeczki, (Mayer, 81.) Széles, Major, Varga (Lencse, 66.), Vass, Medgyes (Hasani, 66.), Zeke

PAFC

Tóth B. - Favorov, Stronati, Spandler, Deutsch (Gera, 67.) - Plsek, van Nieff - Komáromi (Slagveer, 45.), Corbu (Baluta, 45.), Nagy Zs. - Géresi (Puljic, 67.)

Győri kupameccs: a múlt és a jelenkor dicsősége

A négyszeres bajnok és kupagyőztes ETO FC-vel csap össze szerdán NB I-es...

Egyre jobban belelendül

Libor Kozák már szinte teljesen behozta a fizikai lemaradást, és...

„Így képzeltem el”

Tízből tíz pontot adna csapata DVSC elleni első félidei...

TOVÁBBI HÍREK

More news

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

október 27. | 17:00 ETO STADION

MECCSINFÓ nyilnyil

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

október 27. | 17:00 | ETO STADION

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

október 27. | 17:00 | ETO STADION

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK Budapest  7-1
DVSC - Puskás Akadémia FC  0-3
Tatabányai SC - Puskás Akadémia FC II  1-1
Illés Akadémia-Viktoria - Puskás Akadémia U17 (leány)  1-2
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Astra-Activtek HFC-Üllő  2-3
Sopron - Puskás Akadémia FC II  0-2
Puskás Akadémia U14 - FTC  3-0
DVSC-DLA - Puskás Akadémia U15  0-2
UTE - Puskás Akadémia U16  0-5
Puskás Akadémia U19 - DVTK  3-1