megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Itt nézheti a PAFC II Gárdony elleni meccsét

A Youtube-csatornánkon közvetített mérkőzés linkjét a cikkre kattintva is megtalálja

Vasárnap 11 órakor Nagy Ádám együttese újra hazai pályán lép pályára. A komáromi és zalaegerszegi döntetleneket követően a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő gárdáját fogadja. A két együttes tavaly Felcsúton 2-2-es döntetlent játszott, Agárdon pedig 4-0 arányban múltuk felül aktuális ellenfelünket. Weslen Júnior gólja mellett az azóta már Ajkán pallérozódó Vizler László mesterhármasa miatt lehet emlékezetes az akkori összecsapás.

A menet közben szakvezetőt is váltó Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő csapata hat fordulót követően a tabella utolsó előtti helyén áll egy döntetlennel és öt vereséggel.

„Nem eshetünk abba hibába, hogy ellenfelünk eddig szerzett kevés pontja miatt elbízzuk magunkat – fejtegette az esélyeket Nagy Ádám a mérkőzés előtt. – Szükség lesz arra a morálra, amit az előző két mérkőzésen láttam a csapattól. Az ellenfél pozíciójától függetlenül arra számítok, hogy motivált csapat érkezik hozzánk. Nekünk a saját játékunkkal kell törődni, és lehetőség szerint minél többet a földön tartani a labdát. Az elmúlt mérkőzések tapasztalatai alapján a helyzetkihasználásunkon kell javítani. Vár ránk egy hosszabb szünet az összecsapás után, és szeretnénk úgy elmenni pihenni, hogy elegendő pont van a zsákban.”

NB III, Nyugati csoport, 7. forduló

Puskás Akadémia FC II – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő

Felcsút, Puskás Akadémia, 2021. szeptember 12., 11.00

Szezonértékelő

Vezetőedzőnk, csapatkapitányunk és kapusunk sem elégedett azzal, hogy...

Harmadikok lettünk!

Favorov gólja kevés volt a Honvéd ellen.

Heti Mérleg

Volt akadémistáink játékpercei az elmúlt hétről.

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  0-0
Puskás Akadémia U17 (leány) - Ferencvárosi TC  3-2
Puskás Akadémia U15 (leány) - Ferencvárosi TC  3-4
Kaposvári Rákóczi FC - Puskás Akadémia FC II  0-0
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  1-2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd-MFA  3-1
Puskás Akadémia U15 - Vasas Kubala Akadémia  2-2
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U16  1-3
Puskás Akadémia U17 - Illés Akadémia-Haladás  2-3
ETO FC Győr - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  6-0