megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Győzelem lekopírozva

Két korosztályos lánycsapatunk volt érdekelt a kezdődő bajnoki hétvégén – U15-öseink és U17-eseink egyaránt ünnepeltek vendégszereplésüket követően.

Csupa győzelemmel a háta mögött várta U15-ös lánycsapatunkat a Pécsi MFC gárdája a bólyi sporttelepen, ahol a mieink jócskán keresztülhúzták a vendéglátók számításait, s az Astra csapatának múlt heti legyűrése után most újabb mutatós sikert könyvelhettek el.

Eigner Eszter vezetőedző értékelte az összecsapást: „A hajnali utazás ellenére is jól játszottunk, kihasználtuk a helyzeteinket, a szakadó esőben is kitartottunk, álltuk a sarat, ezért is nagyon büszke vagyok a lányokra.”

Leány országos U15, 4. forduló

PMFC – Puskás Akadémia 1–4 (1–4)

G.: Bak (2), Simon (2)

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

U17-es lányaink ugyancsak a PMFC-hez látogattak, s egy az egyben lemásolták a kisebbek teljesítményét: Szalkai Kitti tanítványai ugyancsak 4–1-es győzelemmel tértek haza, s ugrottak ezzel pillanatnyilag a tabella élére.

Szalkai Kitti vezetőedző gondolatai a találkozót követően: „Színvonalas mérkőzést játszottunk a PMFC csapata ellen. Számos helyzetet alakítottunk ki, az első félidőben még kevéssé, de a második játékrészben már értékesítettük is őket. Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal, gratulálok a lányoknak, és sok sikert kívánok ellenfelünknek is.”

Leány országos U17, 4. forduló

PMFC – Puskás Akadémia 1–4 (1–1)

G.: Égi, Sinka (2), Nagy

(U19-es lányaink szintén a PMFC korosztályával találkoztak volna, ám a hazai rendezésű találkozót novemberre halasztották.)

Beléptünk az aranykapun! – videó

Hét év után újra bajnoki aranyérmes lett U19-es csapatunk...

VIDEÓ: Kettős emberhátrányban, emelt fővel "estünk el"

A Simple Női Liga rájátszásának második...

Mi vagyunk a legjobbak!

Umathum Ádám gólja bajnoki címet és Youth...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

DVTK - Puskás Akadémia U16  2–2
DVTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  3–4
DVTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  1–3
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK Budapest  1–2
Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1