megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Ezek a lányok nem kegyelmeznek!

Az U17-es lányok a listavezetőt, az U15-ösök pedig a sereghajtót győzték el hazai pályán.

A bajnoki tabella élén álló St. Mihály korosztályos csapata látogatott akadémiánkra, hogy az U17-es lányokkal találkozzon. A szegediek veretlenül érkeztek, Égiék azonban gondoskodtak róla, hogy megszakítsák a sorozatot.

Szalkai Kitti vezetőedző értékelte az összecsapást: „Igen kemény és agresszív ellenféllel találkoztunk, a St. Mihály csapata többször is vezetett támadást ellenünk, számos helyzetet alakítottak ki, ám a mérkőzés nagy részét mi irányítottuk, s bár a játék kissé döcögősebb volt, mint múltkor, szép gólokat szerezve sikerült nyernünk.”

Leány országos U17, 5. forduló

Puskás Akadémia – St. Mihály 4–0 (3–0)

G.: Égi (2), Sinka, Novák

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

U15-ös lányaink ugyancsak a St. Mihály csapatát látták vendégül, s hát valljuk be, nem voltak túlságosan kegyesek a még nyeretlen vendégeikhez. A végére hat találatig jutó Kiss Szonja már a 2. percben megkezdte a gólgyártást, nem sokkal maradt le tőle Bak Natália, aki ötször volt eredményes, de Szalay Gyöngyvér, Krasznai Lili, Vadász Lara és Halászi-Harsányi Mira is kivette a részét a gólszerzésből – így lett a találkozóból igazi örömünnep, számunkra legalábbis mindenképp.

„Egyénileg és csapatszinten is szép játékot mutattak a lányok, ennek nagyon örülök, ahogyan annak is, hogy ilyen sokan feliratkoztak a góllövők listájára – mondta a mérkőzés után Eigner Eszter vezetőedző. – A második félidőben remekül teljesített az ellenfél kapusa, ekkor már kevesebbszer tudtunk betalálni. Nagyon büszke vagyok a lányokra.”

Leány országos U15, 5. forduló

Puskás Akadémia – St. Mihály 16–0 (9–0)

G.: Kiss (6), Szalay (2 – az egyik 11-esből), Bak (5), Krasznai, Vadász, Halászi-Harsányi

Beléptünk az aranykapun! – videó

Hét év után újra bajnoki aranyérmes lett U19-es csapatunk...

VIDEÓ: Kettős emberhátrányban, emelt fővel "estünk el"

A Simple Női Liga rájátszásának második...

Mi vagyunk a legjobbak!

Umathum Ádám gólja bajnoki címet és Youth...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

DVTK - Puskás Akadémia U16  2–2
DVTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  3–4
DVTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  1–3
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK Budapest  1–2
Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1