megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Akadémisták a főszerepben Szlovénia ellen

U16-os válogatottunk a héten kétszer is összecsapott szomszédainkkal.

Belvon Attila szövetségi edző csapatában hat akadémistánk kapott helyet, akik közül ketten rögtön a kezdőben találták magukat a keddi összecsapáson. Az 1–0 arányban megnyert mérkőzésen Ásványi Domonkos és Somfalvi Bence hallgathatta a pályán a magyar himnuszt. Előbbi végigjátszotta a mérkőzést, utóbbit pedig a 69. percben a szintén akadémista Galántai Tamás váltotta. Ugyanebben a percben lépett pályára, Kern Martin és Schneider Nándor is.

Magyar válogatott U16, felkészülés, 1. mérkőzés

Magyarország-Szlovénia 1-0 (1-0)

Magyarország: Radnóti Dániel (Molnár Mátyás, 46.) – Lengyel Noel (Almomani Nathaniel, 75.), Asványi Domonkos, Móga Bendegúz (Schneider Nándor, 69.), Nimsz Ádám (Lukács Máté, 69.) – Tóth Levente, Girsik Attila (Kern Martin, 69.) – Varga Zétény (Balogh Zsombor, 75.), Somfalvi Bence (Galántai Tamás, 69.), Molnár Csaba (Kaczvinszki Dominik, 55.) – Simon Benedek (Ésik Ákos, 75.)

A Szlovéniában rendezett második mérkőzésen négy játékosunk kapott helyet a kezdő tizenegyben. Az első mérkőzésen nélkülözött Kubicsek Levente ezúttal végig a pályán volt, míg Kern Martin 85, a gólt szerző Schenider Nándor 73, Galántai Tamás 60 percet töltött a pályán, cseréje pedig az a Somfalvi Bence volt, aki a 75. percben a válogatottunk második gólját szerezte.

Magyar válogatott U16, felkészülés, 2. mérkőzés

Szlovénia-Magyarország 2-2 (0-1)

Magyarország: Engedi Márk (Radnóti Dániel, 46.) - Almomani Nathaniel, Bolla Bálint, Kubicsek Levente, Lukács Máté (Kaczvinszki Dominik, 46.) - Kern Martin (Girsik Attila, 85.), Bán Gergő (Tóth Levente, 73.), Galántai Tamás (Somfalvi Bence, 60.) - Schneider Nándor (Molnár Csaba, 73.), Ésik Ákos (Simon Benedek, 60.), Balogh Zsombor (Varga Zétény, 60.)

Gólszerzők: Schneider 33., Somfalvi 75.

(Borítókép: mlsz.hu)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15–ZTE FC  3–2
Várda Labdarúgó Akadémia–Puskás Akadémia U19  4–1
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U19  4–1