megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Sallai-gól és pontszerzés a Wembley-ben

Anglia nem törte össze magát, de a magyar válogatott egységes volt és az elmúlt fél évszázad legjobb eredményét érte el Londonban. Sallai Roland mellett Nagy Zsoltot is abszolút dicsérni lehetett.

Bár a vb-részvétellel kapcsolatos álmaink javarészt szertefoszlottak, mégsem volt tét nélküli a kedd esti találkozó. Válogatottunkat „kötelezte a múlt”, hiszen az utóbbi három alkalmat leszámítva ebben az évben tétmeccseken a világ legjobb csapatai ellen is remekül helytállt. A magyar csapat kőkeményen szállt be a játékba és mind védekezésben, mind támadásban az Eb-ezüstérmes méltó ellenfelének bizonyult.

Nagy Zsoltnak kezdőként már a 9. percben kulcsszerep jutott, amikor egy életveszélyes beadást semlegesített, mögötte Kane érkezett. Fölényben játszottak az angolok, de stabil volt a védelmünk, sőt, tetszetősen játszottuk meg a hozzánk került, erősen megbecsült labdákat. Feltűnő volt, hogy ha néha hiba is csúszott a játékba, rögtön korrigáltunk, a játékosok pedig szépen kisegítették egymást.

A 23. percben Shaw fejberúgta Negót a hazai tizenhatoson belül és a VAR is megerősítette, hogy jogosan jutottunk tizenegyeshez. Volt akadémistánk, Sallai állt a labda mögé és higgadtan kilőtte a jobb alsó sarkot. (0-1)

SALLAI gólja az M4 felvételén

Tíz perc múlva egyenlített Anglia. Egy jobboldali szabadrúgás után a megpattanó labdát Stones közvetlen közelről pofozta a hálóba. (1-1)

A lefújás előtt még Sterling fejelt kapura 4 méterről, Gulácsi félelmetes reflexmozdulattal hárított.

A fordulás után sem változott a játék képe, szervezettek voltunk és bár az angolok mezőnyfölénye érezhető volt, bennünk volt a szikra, ami óvatossá tette az ellenfelet. A 77. percben ugyanakkor majdnem baj lett, de a kapunkra rárontó Sterling elől Gulácsi az utolsó pillanatban felszedte a labdát. 

Védelmünk hatékonyságát nagyban meghatározta Nagy Zsolt kiváló teljesítménye. Saját nevelésű játékosunk többször is megakasztotta az angol rohamokat, gyakorlatilag nem hibázott és előrejátékban is jól segítette a társakat. Olyannyira, hogy a 84. percben is ő szerelte Sakát az ellenfél tizenhatosánál, Holanderhez passzolt, és ha a Partizán csatára jobban megcélozza a bal felsőt, akkor talán elhozzuk a három pontot Londonból. Ez utóbbi nem sikerült, de továbbra is kifogástalanul védekeztünk, így a fiúk megmentették a mundér becsületét. 

JEGYZŐKÖNYV

Elszalasztott győzelem

Tóth Balázs nyilatkozata a Kisvárda elleni találkozót...

Az első félidőben eldönthettük volna

Így értékelt Hornyák Zsolt a Kisvárda elleni 1–1-es...

Nem sikerült megőrizni az előnyt

Van Nieff góljával sokáig vezettünk, de a hajtós meccs...

TOVÁBBI HÍREK

More news

PAFC - Kecskeméti TE

augusztus 19. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

PAFC - Kecskeméti TE

MECCSINFÓ nyilnyil

augusztus 19. | 20:00 | Pancho Aréna

PAFC - Kecskeméti TE

augusztus 19. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  2–3
Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC  1–1
DAC – Puskás Akadémia U14 (Nagy Adrián-emléktorna, Léva, elődöntő)  1–6
ETO FC Győr – Puskás Akadémia (leány U17, felkészülési mérkőzés)  2–5
ETO FC Győr – Puskás Akadémia (leány U15, felkészülési mérkőzés)  0–8
Diósgyőri VTK – Puskás Akadémia U16 (II. DVTK Rakaczki-kupa)  3–2/2–2
Puskás Akadémia – FC STK 1914 Somorja U14 (Nagy Adrián-emléktorna, Léva, döntő)  10–0
Puskás Akadémia – NK Osijek U17 (felkészülési mérkőzés)  2–3
TSC – Puskás Akadémia U15 (TSC Kupa)  0–2
Puskás Akadémia U16 - Legia Warszava (Rakaczki Kupa)  1–3