megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Újabb döntetlen az NB III-ban

Ezúttal hazai pályán osztoztunk a pontokon.

Második csapatunk a hétvégi győzelmet követően megnőtt önbizalommal várta a Pápai Perutz FC elleni összecsapást. Habár az első félidőben ellenfelünk fölénk tudott nőni és a 30. percben Hanzl lövésénél Kiss Ágoston tehetetlen volt, a szünetben érkező cseréknek köszönhetően egyre jobban felvettük a vendégek ritmusát. Ennek az eredménye a 81. percben ért góllá, amikor a padról érkező Molnár Balázs egy kontrát követően egyenlített, így kialakítva az 1–1-es végeredményt. A bajnokságban tizenhárom fordulót követően második csapatunk hatodik döntetlenjét játszotta, ami a legtöbb a ligában.

NB III. Nyugati csoport 13. forduló
Puskás Akadémia FC II – Pápai Perutz FC 1–1 (0–1)

Gólszerző: Molnár (81.)

A mérkőzés jegyzőkönyvét itt megtekintheti.

Szezonértékelő

Vezetőedzőnk, csapatkapitányunk és kapusunk sem elégedett azzal, hogy...

Harmadikok lettünk!

Favorov gólja kevés volt a Honvéd ellen.

Heti Mérleg

Volt akadémistáink játékpercei az elmúlt hétről.

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  0-0
Puskás Akadémia U17 (leány) - Ferencvárosi TC  3-2
Puskás Akadémia U15 (leány) - Ferencvárosi TC  3-4
Kaposvári Rákóczi FC - Puskás Akadémia FC II  0-0
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  1-2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd-MFA  3-1
Puskás Akadémia U15 - Vasas Kubala Akadémia  2-2
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U16  1-3
Puskás Akadémia U17 - Illés Akadémia-Haladás  2-3
ETO FC Győr - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  6-0