megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Interjú: Mészáros Lőrinc

A PFLA elnöke a fejlesztésekről, beruházásokról nyilatkozott

Nincs még kész a torta! Még egy nagyon fontos szelet, egy mindannyiunkat megörvendeztető részlet hiányzik. De erre sem kell már sokat várnunk. Mészáros Lőrinc bizakodó: a 2011-ben épülő stadionban komoly nemzetközi, sőt, akár utánpótlás-válogatott meccseket lehet majd játszani. Persze addig is van mire büszkének lennünk. Október végére újabb két pályán gyakorolhatnak a növendékeink. És akkor ott van még az új épületszárny, a FourFourTwo szerkesztősége, a vendégház, a tanulószoba és persze az alcsúti Arborétum. Mészáros Lőrinccel beszélgettünk.

- A 2009-es évzáró interjúban vázolta a jövő évre vonatkozó terveket. Az új pályák, az új épületszárny építése is szerepelt az elképzelések között. Alig pár hónappal 2010 vége előtt, hogy állnak a fejlesztések, beruházások? Kezdjük a futball-pályákkal! – kérdezte a pfla.hu Mészáros Lőrincet, a Puskás Akadémia elnökét.
- Az Akadémia hosszú távú tartós bérletbe vette az építkezési telket a tulajdonostól, aki hozzájárult ahhoz, hogy kivonjuk a területet művelés alól, és sportcélra használjuk. Négy új pályáról, egy műfüves és három füves nagypályáról beszélünk. Július első hetében történt az első kapavágás. Két méteres töltést kellett elhelyeznünk a területre, ami nagyon kemény munka volt. Boldogan mondhatom, hogy ezzel elkészültünk, és október végére a műfüves és az egyik füves pályát be tudjuk üzemelni. A másik két füves pályát március végén tudjuk beteríteni fűvel, így április végétől használhatják a növendékeink.

- Gondolom, a pályaépítési munka is ki van szolgáltatva az időjárásnak!
- Sajnos, ez teljes mértékben így van. Az esőzések miatt hosszú hónapokig leállhat az építkezés. Ha száraz idő van, akár egy-két hónappal hamarabb készülhet el a pályaépítés. Úgy terveztem, hogy idén mind a négy pályát elő tudjuk úgy készíteni, hogy a második fázisban, tavasszal már be is fejezhessük a munkát, noha az időjárás kicsit átalakította a terveinket. A következő ütemben a mostani gyakorlópálya alá (mellé) szeretnénk még egyet építeni. Úgy tervezzük, hogy az új gyakorlópálya tavasz végére készülhet el. A tavaly elkészített nagy műfüves pályánk nem volt szabvány méretű, először betoldottuk a hiányzó sávokat, de mára a támogatóinknak köszönhetően sikerült kicserélnünk a teljes borítást. Ez a pálya készen lesz egy-két héten belül.

- Még egy utolsó kérdés a pályákról. Jól láttuk, hogy a centerpályán is történtek korszerűsítések?
- Ez természetes, a bajnoki idény végén minden pálya gyepszőnyegét felújítottunk. Ez a klasszikus felújítás, amit rendszeresen elvégzünk a szezon végén.

Mészáros Lőrinc az orvosi központban ( fotó: Takács József)

- Épül az Akadémia új szárnya. Mikor költözhetnek be a „lakók”? Mikorra tervezhetjük a hivatalos átadást?
- Ugyan ki vagyunk szolgáltatva az időjárásnak, de mindenképpen jó lenne, ha a decemberi karácsonyi ünnepséget, az adventi vacsorát már az új szárnyban tölthetnénk. A növendékek itt étkezhetnek, az étterem és konyha is az új épületszárnyba költözik. Tervezzük, hogy hétvégenként a nagyközönség számára is megnyitjuk az éttermet. Szombaton délig csak az akadémiai növendékek és alkalmazottak, de szombat estétől akár vasárnap estéig a nagyközönség is látogathatja az éttermet. Örömmel adunk otthont a magyar FourFourTwo szerkesztőségének is. Illetve lesz egy-két jól felszerelt iroda, tárgyaló, ahol a szakmai vezetőink is dolgozhatnak. 

- Úgy tudjuk, 2011-ben a tizennyolc évet betöltött növendékeknek kedvezünk. Ők már nem a Kollégiumban laknak.
- Igen, az Akadémiával szemben levő telkünkön, a Fő utcában levő régi épület helyén egy tizennégy szobás vendégházat szeretnénk felépíteni. A nevelőtestület és a kollégiumigazgató javaslatai alapján készítettünk egy tervet és a tizennyolc évet betöltött akadémista növendékeket szeretnénk itt elhelyezni. Január végére szeretnénk végezni az építkezéssel, amely nagy lendülettel már meg is kezdődött. Februárban elfoglalják a helyüket a fiatal játékosaink, akik majd háromágyas szobákban laknak a többfunkciós épületben. A vendégház nem lesz teljesen feltöltve, mégpedig azért, hogy ha esetleg vendégek érkeznek hozzánk, ott is el tudjuk őket helyezni.

- Mit kell tudnunk a tanulószobákról?
- A Gödöllőre járó gyerekeinknek van egy kisebb tanulószobájuk, és e mellé az Akadémia megvásárolt a Fő utcában egy régi épületet, amelynek felújítása a tanévkezdésre befejeződött. Ide jár majd a korábban Zsámbékon tanuló középiskolás fiúk többsége. A tanulók így két órát spórolnak naponta, amit nem kell utazással tölteniük. Az oktatást a bicskei Vajda János Gimnázium tanárai végzik, a tanárok Felcsúton adnak órákat a gyerekeinknek. A növendékeknek még csak Bicskére sem kell utazniuk, a Fő utcában levő négy tantermes kis iskolákban tanulhatnak.

- Beszámoltunk arról, hogy az Akadémia üzemelteti a jövőben az alcsúti Arborétumot. Az országban, sőt, a világ futballjában is példa nélküli, hogy a labdarúgással foglakozó intézmény ennyire elkötelezett az értékmegőrzés mellett.
- Szeptember elsején a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal kötöttünk megállapodást, így az Alcsúti Arborétum üzemeltetését közösen végezzük. Elsősorban a természeti környezet megóvásában és infrastrukturális fejlesztésekben tudunk segédkezni. A háromcsillagos Puskás Akadémia Sport Hotel és a tervezett vasútvonal révén eddig is érdekeltek voltunk a környék idegenforgalmának fellendítésében. Mostantól még szorosabbra fűztük az együttműködést. Nem titkoltan abban is bízunk, hogy a hetven százalékos kihasználtsággal bíró szállodánkba is több látogató térhet be az arborétum látogatói közül.
   
- A pályaépítésekkel kezdtük, akkor a pályákkal is fejezzük be. Futballpályákban jól állunk, a mennyiségben már „piacvezetők” vagyunk az országban. A futballistától az operatőrig, a szurkolóktól a szertárosig, a szülőktől a karbantartókig egyre gyakrabban kérdezik, hogy valóban lesz-e új stadion Felcsúton. Lehet?
- Megpróbáljuk! Régi álmunk egy 5-6000 fős stadion, ahol az NB II-es csapatunk játszhatja a bajnoki mérkőzéseit. Ebben a gyönyörű ékszerdobozban lehetnének a PUSKÁS-SUZUKI KUPA mérkőzései, vagy akár korosztályos válogatott találkozóknak is szívesen adnánk otthont. Szóval, azt tudom mondani, hogy lesz stadion! A tanulmánytervet 2010 végéig készítik el. Az engedélyezési terv nagyjából egy évet vesz igénybe, így 2011 végén fogjuk tudni elkezdeni a munkát. Ha megépül a stadion, amire majd nagyon büszkék leszünk, akkor lesz „kész a torta”.  Még ez a fontos szelet hiányzik, de már nem sokáig.

Szilágyi László

Itt a nagy esély

A válogatottba meghívott játékosaink közül Nagy Zsolt...

Így kell hajrázni

Mindkét félidő végén jól összpontosított U17-es...

Ez történt a Fradi ellen

Az MLSZ TV összefoglalója a női NB I -es csapatunk címvédő...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Paksi FC - PAFC

november 20. | 12:30 Paks

MECCSINFÓ nyilnyil

Paksi FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

november 20. | 12:30 | Paks

Paksi FC - PAFC

november 20. | 12:30 | Paks

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Tarr Andráshida SC - Puskás Akadémia FC II  0-0
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  2-1
DVTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  0-3
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U19  0-2
Puskás Akadémia U17 - DVTK  5-2
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U15  2-1
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U14  2-0
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Ferencvárosi TC  0-1
DVTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  0-6
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  3-0