megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Újabb rangadót húztunk be

Akárcsak három napja a Ferencvárossal szemben, úgy a Fehérvár ellen is stabil játékkal nyertünk 1–0-ra, sikerünkkel pedig megelőztük a Kisvárdát és már másodikak vagyunk a tabellán. 

Mindkét csapat hasonló tervekkel, a három pont megszerzésének reményében lépett pályára vasárnap egykor az NB I-es bajnokság 18. fordulójában – talán ez is okozhatta azt, hogy meglehetősen óvatosan kezdte a mérkőzést a bajnokság harmadik és negyedik helyezettje. A védelem mindkét oldalon hatékonyan működött, a gyakorta szabálytalanságokkal tarkított első húsz perc után egyre inkább a lüktető futball kapott szerepet. Az iram egyre jobb lett, bár mindkét gárda játékába gyakran csúsztak be pontatlanságok.

Összességében elmondható, hogy az elejétől kezdve a mieink akarata érvényesült jobban, az első 45 perc során több helyzetet is kidolgoztunk, az első komolyabb lehetőség viszont a vendégek előtt adódott. A 7. percben Dárdai Pál verekedte magát keresztül Spandler Csabán, 12 méterről kissé kisodródott helyzetből lőtt, a labda azonban a nézőtéren kötött ki. Egy perccel később Nagy Zsolt került helyzetbe, de a piros-kékek kapusa védett.

A 24. percben Alexandru Baluta szerzett labdát dicséretes harcossággal 20 méterre a Vidi kapujától, szépen passzolt Libor Kozákhoz, aki a tizenhatoson belül a mellette érkező Nagyhoz pöckölte a labdát, de válogatott játékosunk elől az utolsó pillanatban Rus Adrián mentett. Kisvártatva jöttek Nagy Zsolt percei: a 28. percben egy szép bal oldali akció végén Balutától kapott gólpasszal felérő labdát, de 16 méterről jobbal a bal alsó mellé tekert. Az első félidő utolsó harmadában több jó elfutása volt Mohamed Mezgraninak a jobb szélen, ezekből az egyik legveszélyesebb a 37. percben kanyarodott Kovács Dániel kapuja elé, Libor Kozák fejelt, a labda kevéssel a kapu fölé szállt.

A fordulás után magasabb fokozatba kapcsolt a Fehérvár. Előbb Ivan Petrjak lövése tévesztett célt, majd Spandler mentett életveszélyes helyzetben, amikor Kenan Kodro alapvonalról begurított labdáját rúgta ki a kapu torkából. A vendégek 19-ese pár perccel később ismét megvillant, a leshatárról kiugorva 16 méterről, tiszta helyzetben lőhetett, centikkel bombázott a bal alsó sarok mellé.

Ám hiába rohamozott a Vidi, a 67. percben megszereztük a vezetést! Baluta gyűjtött be egy beadást a jobb oldalon, levitte az alapvonalhoz, majd a kapu elé kanyarított, ahol érkezett Artem Favorov, és amolyan „támaszkodó csukafejessel” 3 méterről a hálóba bólintott (1–0).

A 84. percben a csereként beálltt Komáromi György csapott le egy elrontott vendéglabdára, majdnem a tizenhatosig loholt vele, pontosan indította Nagy Zsoltot, aki keresztbe ellőtte, de a jobb alsóba tartó löketbe nem tudott elég erőt beleadni, így Kovács kapus tisztázott.A hosszabbításban még az elmúlt egy évben a mi sorainkat erősítő Géresi Krisztián szúrta rá a labát kisodródva, bal oldalról, de Markek Tamás magabiztosan hárított.

Küzdelmes meccsen nagyon fontos győzelmet arattunk.

MECCSKÉPEKET IDE KATTINTVA NÉZEGETHET!

Puskás Akadémia FC – MOL FEHÉRVÁR FC 1–0 (0–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 2022. január 30.
Vezette: Vad II. István

Gól: Favorov (67.)

Sárga lap: Van Nieff (25.), Kozák (64.), ill. Zulj (28.), Makarenko (42.)

PAFC: Markek – Mezgrani, Nunes, Spandler, Szolnoki – Slagveer (Skribek, 70.), Favorov (Urblík, 89.), Van Nieff, Baluta (Corbu, 74.), Nagy – Kozák (Komáromi, 70.)

MOL Fehérvár FC: Kovács – Nego, Lüftner, Rus, Heister – Lednev (Nikolics, 84.), Zulj, Makarenko, Petrjak (Funsho, 80.) – Kodro, Dárdai (Géresi, 71.)

Meccsinfó: Mezőkövesd Zsóry FC–Puskás Akadémia FC

Szurkolói információk a Mezőkövesd Zsóry FC–Puskás...

Skribek Pakson folytatja

Három és fél évre a Paksi FC-hez igazolt Skribek Alen.

Tökéletes felkészültség kell

Nagyon várja már a tavaszi bajnoki rajtot Tóth Balázs, aki...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 29. | 13:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 29. | 13:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 29. | 13:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15 - Kassa (felk. mérk.)  3–0
Puskás Akadémia U17 – Kassa (felk. mérk.)  1–1
Puskás Akadémia FC II - Abda SC  4–1
Rapid Wien–Puskás Akadémia U16 (felk. mérk.)  0–2
Rapid Wien–Puskás Akadémia U14 (felk. mérk.)  4–0
Puskás Akadémia FC - FK Jablonec  0-1
Puskás Akadémia FC - Karlsruher SC  1-0
Puskás Akadémia FC II–MÁV Előre FC FŐNIX (Fejér megyei I.)  5–0
Puskás Akadémia FC II - Főnix FC  5–0
Puskás Akadémia FC - BSC Young Boys  0-3