megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Későn kaptunk észbe, meglepett minket az MTK

A 2–1-es győzelemmel Márton Gáborék lélegzetvételt érő három pontot raboltak a Panchóból

Az előzetes elképzelésekhez képest egy helyen változott a Puskás Akadémia stábja. Hornyák Zsolt vezetőedző covid-tesztje pozitív lett, Polonkai Attila helyettesítette őt a kispadon.

A csapatok óvatosan kezdték a mérkőzést, a 7. percben jegyezhettük fel az első helyzetet. Futács Márkó csinálta meg magának a helyet a lövéshez középen, majd 18 méterről ballal rádőlt, a labda kevéssel ment a kapu fölé. A játék javarészt a két tizenhatos között folyt az első félórában. A vendégek voltak aktívabbak, Futács nagy kedvvel játszott, a 27. percben ismét eljutott egy lövése Markek Tamáshoz, de nem tudott erőt beleadni.

A 31. percben jártunk először közel a gólhoz. Alexandru Baluta keresztlabdáját Artem Favorov a tizenhatos jobb sarkánál megszelídítette, majd egy visszacsel után ballal tekert a jobb alsó sarok irányába, nagyjából egy métert tévedett.

Talán mi sem hittük el, hogy ez megtörténhet: a 33. percben Futács harmadik próbálkozása már sikerrel járt, vesztünkre. Palincsár Martin adott be a bal szélről, a vendégek centere egyet igazított, majd a labdát a jobb felső sarokba zúdította 11 méterről. Markek csak beleérni tudott. (0–1)

A 35. percben Favorov ismét a jobb oldalról próbálta bevenni Mijatovics kapuját, a lövés ezúttal is a jobb kapufa mellett szállt el.

A második félidőre a sárgalapos Corbu helyére Urblík József állt be. Feljebb toltuk a védekezést, Futács sem fickándozott már annyira, de a 48. percben mégis Palincsár késztette nyújtózkodásra Markeket, aki a közelről leadott lövést biztosan fogta. Az 55. percben aztán mi veszélyeztettünk, Yoell van Nieff tekert picivel főlé egy szabadrúgást 20 méterről. A mérkőzés második felében már mi támadtunk többet és veszélyesebben, de az MTK is jól védekezett, így egyre inkább bennünket sürgetett az idő. Urblík révén majdnem egyenlítettünk a 67. percben, de a 16 méterről leadott lövését a vendégek kapusa nagy nehezen kipiszkálta a bal felsőből.

Egy perccel később ismét Futács villant, ezúttal az előkészítő szerepében. Egy labdaszerzés után pontosan indította Ylber Ramadanit, aki 16 máterről a bal alsó sarokba helyezett. (0–2)

A 74. percben egy jobb oldali szöglet után Nunes a 11 pontról lőtt, Mijatovics a felső lécre tolta a labdát.

Nem sokkal ezután a VAR is szerephez jutott, ami számunkra jelentett rossz hírt. Baluta korábbi könyöklését szúrta ki a játékvezető és a felvétel megtekintése után azonnal felmutatta a pirosat román játékosunknak.

Az emberhátrány dacára a 79. percben szépítettünk. Skribek Alen tört be a tizenhatosra és a védőktől szorongatva 8 méterről a kapuba helyezett. (1–2) Skribeknek ez volt az első gólja a Puskás Akadémia játékosaként.

A 89. percben az MTK rúgott még egy lesgólt, majd az ötperces hosszabbításban Miovszki próbálkozását hárította Markek, de az eredmény már nem változott. A szervezetten játszó vendégek valószínűleg a forduló meglepetését okozták az ellenünk aratott győzelmükkel.

MECCSKÉPEK!

Puskás Akadémia FC – MTK Budapest 1 – 2 (0 – 1)
Felcsút, Pancho Aréna 2022.02.12.
Vezette: Bogár Gergő

Gól: Skribek (77.), ill. Futács (29.), Ramadani (69.)

Sárga lap: Corbu (20.), Slagveer (44.), Van Nieff (84.) ill. Szpirovszki (15.)

Kiállítva: Baluta (76.)

PAFC: Markek – Favorov, Nunes, Spandler, Szolnoki (C) – Corbu (Urblík 46.), Van Nieff – Nagy Zs. (Komáromi 76.), Baluta, Slagveer (Skribek 57.) – Plsek (Kozák 76.)

MTK BUDAPEST: Mijatovics – Varju, Rajkovic, Szépe, Sluka – Kata, Ramadani – Palincsár (Szakály D. 70.), Szpirovszki, Stieber (Kadlec 80.) – Futács (Miovszki 79.)

Jobban kell küzdenünk a sikerért

Hornyák Zsolt értékelése a Vasas elleni bajnoki mérkőzés...

Nem tudtuk legyőzni a Vasast

Bár Luciano Slagveer góljával az első félidőben megszereztük a...

Meg kell törnünk a jeget

Szívósan védekező Vasasra számít Hornyák Zsolt, de...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Újpest FC

február 9. | 19:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Újpest FC

MECCSINFÓ nyilnyil

február 9. | 19:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Újpest FC

február 9. | 19:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - NK Osijek II  1–2
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  0–17
MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–2
Maribor - Puskás Akadémia U14  4–2
Maribor - Puskás Akadémia U15  5-0
Puskás Akadémia U16 - Topolya  1–2
Puskás Akadémia U17 - Maribor  1–2
Puskás Akadémia U19 - Maribor  0–0
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Austria Wien  1–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–2